Egy óvodás kalandjai az élet nagy dolgaival.

Ez most a Zénó csacsog rovatunk különkiadása.

Tegnap Zénó elkezdett kérdezgetni a halálról. Kicsit korainak éreztem, meglepett, hogy ez a kérdés ennyire érdekli, de igyekeztem válaszolni neki. (zárójelben teszem hozzá, de a beszélgetés teljes hangulatának lefestéséhez fontos, hogy Zénó a vécén ült és kakilt, miközben ezek a gondolatok elhangzottak).

Végigkérdezett mindent: hogy miért hal meg, aki megöregszik, hogy mi lesz azzal, aki meghal, miért temetjük el, mi lesz a testével, stb. Aztán mondta, hogy ő nem akar meghalni, mert szereti saját magát, aztán azt is megkérdezte, hogy fáj-e meghalni, (furcsa volt ezt hallani).

A beszélgetés közepén rám nézett és megkérdezte, hogy akarok-e még beszélgetni vele erről. Mondtam, hogy igen. Akkor azt mondta:
- Jó, akkor hozz egy fellépőt és ülj le Te is.
Én addig az ajtófélfát támasztva válaszolgattam neki.

Sokáig diskuráltunk, aztán leültettem mesét nézni.

Reggel épp mentem ébreszteni, amikor szembejött az előszobában:
- Anya, hát te hol voltál? Már azt hittem, hogy megöregedtél és meghaltál.