Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

szombat, október 17, 2015

Partiarcok

A fiúk ma este egyesületi buliba mentek, a birkózók családi napot szerveztek, amit a fiúk már nagyon vártak. ("mikor mehetünk már a buliba?")

4-kor kezdődött, először csak örjöngéssel, aztán 7-kor elindult a zene. Életük első bulija, és máris belelendültek, biztos nagy partiarcok lesznek.

Eközben a lányok otthon szórakoznak, előkerült a napszemüveg, amit Rózi következetesen nem az orrán, hanem a feje tetején hord, ahogy Apától látja, de azért elkaptam egy ilyen pillanatot:

Update:
Este 9 után értek haza, hulla fáradtan, 5 órán keresztül örjöngtek megállás nélkül. Másnap kicsit később keltek a szokásosnál, de ugyanannyi energiával, mint szoktak. :(

Kérdeztem tőlük, hogy hogy ízlett a népeknek a süti, amit a bulira sütöttem. Nem túl meggyőzően hümmögtek meg bólogattak. Kara végül kibökte, hogy Tibi edzőnek a kókuszos a kedvence.
- Na, akkor, bevágódtunk nála? Mondtátok, hogy a kókuszost én sütöttem?
- Ja, azt nem.