Kiskamaszunk

Zénó a kisgyerekkori saját magához képest rengeteget változott az elmúlt hónapokban. Régen minden apróságot megfigyelt, jelentéktelen és fontos dolgokra is megbízhatóan emlékezett, mostanra viszont a memóriája elromlott. Reggelente hiába mondom neki végig a tárgylistát, amit nem lenne szabad otthon hagynia: órád, telefonod, pénztárca, kulcs, bérlet, ebédjegy, tolltartó, uzsonna, kulacs, minden nap valami otthon marad. (Persze a felsorolásra bőszen bólint minden tételnél, csak aztán nap közben kiderül, hogy valami hiányzik). Eleinte felhívott, ha nem volt nála ebédjegy, vagy valami füzet hiányzott, hogy vigyem utána, de a stílusa miatt ('11.40-re hozd be e suliba', 'fél óra múlva legyél a portán vele') és az előzetes reggeli figyelmeztetés miatt leszoktattam arról, hogy engem ugráltasson.

Minden újdonságra hirtelen rápörög, aztán napokon belül elveszti az érdeklődését. Gyulutól megkapta a dobfelszerelést. Amikor hazahoztuk, Zénó Ajkán volt, de csak emiatt pár órára hazautazott, hogy kipróbálja a dobot. Azóta alig veszi elő. Azután kapott egy gitárt is, Dórától. Annak is nagyon örült, elővette 2-szer, 3-szor, azóta áll a sarokban. Ugyanígy igényt tartott Karácsony környékén gördeszkára, kapuskesztyűre, amiket egyszer sem, vagy alig használ azóta is.

Másik kedvencem, ami kicsit eltér a témától, mert nem biztos, hogy kamaszodáshoz köthető, de lényeges momentum a jegyzőkönyv részére, hogy megvásároltat magának olyan cuccokat az interneten, Mamitól, amiről azt se tudja, hogy micsoda. Vásároltak már együtt Nintendó helyett Nintendóhoz való tokot, illetve téli sapka helyett motoros bukósisak alá való fekete arcmaszkot is. Ezek után nagyon komolyan elbeszélgettünk vele a vásárlási szokásairól és a valós szükségleteinek meghatározásáról.

A stílusa is sokat változott. Elfelejti a kérem és köszönöm szavakat, ugráltat, utasít, feladatokat ad, és főleg nekem. Karával úgy beszél, hogy néha legszivesebben leordítanám a haját.

Mostanában alvásgondjai is vannak. Nem igazán értjük, hogy miért, vagy mitől, de van, hogy éjfélig nem tud elaludni. Próbáltunk mindent, gyertyát, gyertya mellé másik kis lámpát, hogy a másik sarok se legyen sötét a szobában (én már eleve ennyi fénytől nem tudnék elaludni) és még a lépcsőházi világítást is égve kell hagyni neki. Lefekvés előtt olvasok, beszélgetünk, kijövök és nem alszik. Ha Apa nincs otthon, akkor tuti hogy nem alszik, de ha ő otthon van, akkor is csak nehezen. Ebben az a kétségbeejtő, hogy nem mondja el, hogy mi a gond, tehát segíteni sem tudom rajta, de azért nyilván felébreszt, hogy közölje, hogy ő nem tud aludni, tehát emiatt én se tudok. Nincs megoldás. Nem tudja, vagy nem akarja megfogalmazni, hogy bántja-e valami, vagy mitől fél. Csak nem alszunk.

Aggódik a bőre miatt. Tudja, hogy Apa problémás bőrét könnyen lehet, hogy örökölte és emiatt minden apró kis pattanást figyel magán, és nekem is megmutatja őket. Van arclemosója, kezeli az arcát esténként, mint a gép, ezt nem felejti el. De ha megkérem, hogy a suliban a védőnőtől kérje el az oltási könyvét, hogy beleírjuk az influenza elleni védőoltást, azt elfelejti.

Az arca még ma is ugyanolyan aranyos, mint kicsi korában, de a gyereket belülről teljesen kicserélték.