A tű

Mindig tudtam, hogy a tű nem lesz a barátom. Bármilyen trancsírozást megnézek a tévében, agyműtét, zsírleszívás, vérfolyás, de ha egy ember testébe tűt szúrnak, az a legnagyobb kínzás, azt nézni se bírom. A puszta látványa is fáj.

Tőlem még sosem vettek vért, de tudtam előre, hogy ez lesz a legnagyobb trauma az egész terhesgondozás alatt. Éhgyomorra beültem egy idegen nő székébe, végig néztem, ahogy felcimkéz 6-7 vértartó edényt, aggódva megkérdeztem, hogy abban mind az én vérem lesz-e majd, aztán vakmerően kinyújtottam a kezem.

Az első szúrásra elzsibbadt a középső ujjam és mérges kígyókat megszégyenítő hangon sziszegni kezdtem. Nem volt jó helyen a tű. Szerintem én ezt hamarabb tudtam, mint a nő, aki a beavatkozást próbálta elvégezni, de türelmesen mondogattam neki: tényleg?

Azt mondta, annyira remeg a kezem, hogy nem tud beleszúrni a vénámba. Próbáljak meg nem remegni. Kösz. Ha van még iyen jó tanácsod, állj elő vele.

Kb egy perc után kivette a tűt és megkérdezte hogy vagyok. Ha van még ilyen okos kérdésed, tudod.. Mondtam neki, hogy nem vagyok rosszul, hiába nézeget, nem fogok elájulni, csak félek. Mondtam azt is, hogy ne haragudjon, meg hogy nem akarok neki gondot okozni, de tényleg félek. Akkor már a szomszéd székbe nem hívtak új delikvenst, az ott ülő munkatárs is átfáradt az én székem mellé és ketten próbáltak meggyőzni arról, hogy nincs miért úgy remegni. Ettől kellett volna megnyugodnom..

Jött a jobb kezem. Balra nem tudtam nézni, mert ott is láttam a többi szerencsétlen társamat vérvétel közben, így ismét a fal felé fordítottam a kezem, dehát úgy láttam a saját jobb kezemet. Mondta a nő, hogy nézek a szemébe, nehogy rosszl legyek. Mondtam, hogy én nem akarom látni a saját véremet, mert attól biztosan rosszul leszek. Ezen a ponton elárultam nekik, hogy azért vagyok ennyire tapasztalatlan, mert tőlem még sosem vettek vért. Na, erre forgatták rögtön a fejüket, hogy szóljanak a többi vámpírnak: 'tőle még sosem vettek véééért'. Erre egy harmadik is odajött. Hurrá. Fájt a szúrás, de nem lettem rosszul, egyszer mondták, hogy készen vagyunk. Lenéztem az asztalra, tele volt a 6 fiola, szép munkát végeztek a könyörtelen vámpírok.

Mondták, hogy maradjak ott egy kcsit, dőljek hátra.
- Nem dőlök.
- De jól van? Biztos jól van?
- Jól vagyok. Nem áulok el.
- Jó, csak tudja, aki elájul, az nagyon hirtelen ájul el.
- Hurrá. Én nem fogok, higgye el.

Azzal áttámogattak egy pihenőágyra, hogy feküdjek le. Nem feküdtem le. G várt a folyósón, ki akartam menni. Nem engedtek. Azt mondták, inkább maradjak. És különben is, miért nem fekszem. Mert nem akarok.

Aztán elköszöntem tőlük és kimentem a folyósóra sírni egy kicsit.

Elhatároztam, hogy én többet nem adok vért. Majd beküldök magam helyett valakit. Sőt, a kórházba sem megyek be többet. Nem vagyok én beteg. A szüléskor meg kérek házhozszállítást. kihozza a DHL, én meg aláírom, hogy sértetlen állapotban átvettem, dátum aláírás Anyuka.