Zénó 9 hónapos

Ma ünnep van. Ha nem a napok számához, hanem a szájhagyományhoz ragaszkodunk, akkor ma ünnepli a fiam, hogy ugyanannyi időt töltött kint, mint bent. Fordulónaphoz érkeztünk tehát, így újra végiggondoltam az eddigi eredményeinket, íme:

Alapvetően jól összecsiszolódtunk már. Ahogy én is gyakran végignézem ahogy kakil, ő sem akar kimaradni semmiből, utánam jön a vécére is, és a lábfejemen ülve várja, hogy mehessünk vissza játszani. Ilyenkor kicsit meg is hatódom, ez nem olyan 'együtt veled jóban rosszban' típusú ragaszkodás, ez több annál: ez az 'együtt veled illatosban és büdösben'. Remélem, hamar leszokik róla és nem is fog emlékezni rá. Mindenesetre, ha egyedül vagyunk otthon, az ajtót nem tudom magamra csukni, mert kifelé nyílik és nem akarom véletlenül a kezére nyitni, így inkább marad nyitva.

Evéshez inkább nekem kellene védőfelszerelés, nem neki, én többször öltözöm át kaja után, mint ő, mivel előszeretettel hajítja rám a kefíres kanalat, a répafőzeléket, hogy a többit ne is említsem. Gyakran érzem úgy, hogy polipnak kellett volna születnem, két kéz nekem kevés ahhoz, hogy a szájához emeljem a főzelékes kanalat, lefogjam mindkét kezét és magam elé tartsak egy konyharuhát biztos ami biztos alapon. Bár, ha polip lennék, valószínűleg a gyerekem is 8 karú lenne, ebből kiindulva mégsem akarok a fejlábasok osztályába tartozni.

Ha polip nem is lehetek, azért szívesen lennék ikrek. Mondjuk hármas ikrek. Kellene belőlem egy profi dajka, egy bejárónő, meg egy harmadik, egyéb célokra Apának, és amíg egy dolgozik, a másik kettő aludhatna. Mert az alvás azért nagyon hiányzik. Alapvetően szánom-bánom, hogy nem vagyok elemes gyártmány, mindenki jobban járna, ha alvás helyett elegendő lenne elemet cserélni bennem, vagy ráharapnom egy akkumulátor töltőre. Amíg ez nem lehetséges, addig kénytelen vagyok rászoktatni magam valahogy a napközbeni alvásra, mert az éjszakai nekem nem elég. Z nem veszi figyelembe, hogy a megfelelő ellátásához pihennem is kell éjszaka, hiába kérem, hogy aludjon ő is, ahelyett, hogy kajáért óbégat az éjszaka közepén. Alvajáró lettem tehát, a szó rossz értelmében.

És most a matek: 9 hónapos, 70 centi, 7,5 kiló, feje körben 44 cm, mellkasa körben szintén 44 cm, fogainak száma 0.

Az állatvilágból vett példák után azt is meg kell jegyeznem, hogy a mászási paraméterei alapján leginkább póknak nézném, ha nem tudnám, hogy 4 végtagon mozog, és nem 6-on. De így se lehet már utólérni, csak kiabálni utána, hogy 'elkaplak'. Nem mintha arra megállna, de legalább huncut vigyorgással reagál.

Sikereink a nagyvilágban című rovatunk következik. Igen, Z nagy sikert akar, akárhova megyünk. Mosolyog, barátságos, jókedvű, vidám figura. Pont olyan, mint amilyet mindig is elképzeltem, bárkivel eljátszik hosszú ideig is, nem egy ideges típus, de azért engem időről időre leellenőriz, megnézi, hogy ott vagyok-e, megvagyok-e, és ha igen, akkor nem zavartatja magát idegenek kezében sem.

És megtanult felmászni a kisasztalra. Lejönni nem akar, hiába könyörgök neki. Ilyenkor halkan elmajszolok egy anyádot a bajszom alatt, és nyugodtan dőlök hátra: nagyfiam van már, ellenkezik.