Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

csütörtök, november 08, 2012

Zénó csacsog

A Spar-os állatmatricákból maradt egy pár, miután beragasztottuk mindet, ezért javasoltam neki, hogy vigye be őket az oviba és próbáljameg elcserélni valakivel a duplán jutott darabokat, vagy ha nem, akkor adja oda a őket a barátainak. Na, erre fellelkesült, és hányatott sorsú gyerekekre emlékeztető stílusban előadta, hogy VÉGRE megengedem, hogy bevigyen valamit az oviba, mert én soha semmit nem engedek meg és majd akkor ezeket a matricákat ő majd jól beviszi az oviba. Mondtam, jó.

Délután lelkesen mesélni kezdett:
- Anya, három barátomnak adtam a matricákból. A Henriknek, a Botinak és a Márknak. A Henriknek adtam a vöröshátú pókot, tudod, ami Ausztrália legmérgesebb pókja és emberek is meghalhatnak a csípésétől. Botinak adtam a tatut..
A többire már nem emlékszem pontosan.

Tegnap megnézegette a körömlakkjaimat. Kérdezte, hogy van-e olyan, hogy körömlakk-festő verseny. Szerinte azon én elindulhatnék.Aztán nagyon megtetszett neki a fekete és az arany színű, kérte, hogy az egyik kezemen arannyal, a másokon feketével fessem be a körmeimet. Megegyeztünk, hogy úgy a munkahelyemre nem lehet bemenni dolgozni, de egyszer, az ő kedvéért, hétvégén megcsinálom.

Íme: