Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

kedd, március 08, 2016

A játszótéren

Már régen feltűnt, hogy eltolódott a kép:szöveg arány a bejegyzésekben, de mostanában valahogy nincs energiám írni. Kevesebb a gyerekszáj is, ahogy nőnek a gyerekek, a gondolataimat meg végképp nincs időm összeszedni. Nappal Rózitól nem lehet leülni a géphez, estére meg elfáradok. Pedig most vannak abban a korban, hogy örömmel hallgatják vissza a saját történeteiket, és nagyon nagyon jókat nevetnek rajtuk, sokáig emlegetnek egy-egy visszaidézett jelenetet, és ez rádöbentett arra, hogy milyen jó volna visszatérni arra, hogy írok is, és nem csak fotókat teszek ki ide, de mégse bírok. Most valahogy nem.