Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

szerda, március 22, 2017

Honvágy

Kara annyira szeret Mamiéknál lenni, hogy legutóbb sírt is, mikor haza kellett jönnie. Én ezt úgy hívom, hogy amikor hazajön, neki honvágya van.

Egy-két napig nagyokat sóhajtozott:
- Nekem a Mami meg a Géza a mindenem.
- Tudod, mit szeretek Ajkán? Mindent!

Jött velünk szembe az ajkai busz egyik nap. Mutattam neki, hogy ezzel szoktak utazni Gézával:
- Ha most le lenne húzva az ablak, át is ugranék!

Ilyeneket mondogatott. Aztán találtunk egy drótkötélpályás játszóteret, ami teljesen felvidította, eltűnt a rosszkedv az arcáról, teljesen önfeledt volt. Meg is jegyeztem, hogy végre van valami, amivel versenybe szállhatunk Mamiékkal szemben. Talán így nem akar folyton Ajkára utazni. Erre a visszakiabált nekem a drótkötélpályáról:
- Dehát én most is Ajkára utazooooooom!!