Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

szerda, február 27, 2008

Kitartóan 'kezd' mászni


Még mindig nem megy. Próbálkozik, közben ordít, hogy nem megy. Fogak sehol. Át lettem verve.
Viszont sikít reggeltől estig, néha kellemetlenül hangosan. Mintha macskát vagy sípot nyelt volna. Vagy mindkettőt. Éjjelente egyszer még felkel, pontosan f4-kor, arra gyanakszom, talán egy órát is lenyelt suttyomban. Egyébként nagyon kiegyensúlyozott, mosolygós gyerek, mindenki dícséri. És olyat még a védőnő se hallott, hogy egy fél éves gyerek tartja a kezét a körömvágáshoz. Hát az én fiam ilyen. Lazán tartja a kezét, és figyeli, hogy mi történik. Ha mégsem, akkor megmutatom neki az ollót messziről, elmondom, hogy ezzel le akarom vágni a körmét és akkor engedi. Óóóó...