Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

vasárnap, április 13, 2008

7 hónapos


Közel másfél hónap próbálkozás után Zénó április elején mászni kezdett. Azóta egy percet se marad egy helyben, körbe futja a lakást, köröz a fotel körül, néha meg-megáll az állólámpa kapcsolójával bíbelődni (illusztrálva fent), aztán megy tovább. Felkeres a lakásban minden megközelíthető zsinórt, vezetéket, kapcsolót, megrág minden gazdátlan papucsot, de néha azt is, ami a lábunkon van. Próbálja lepakolni a könyveket az alsó polcról, attól félek, hamarosan menni is fog neki.

Három nappal azután, hogy elindult, egyszer csak fel is állt. Hárman is a tanuja voltunk az esetnek, belekapaszkodott a kisasztalba, feltérdelt valami játékhoz, aztán egyszerűen felállt. Még aznap többször megismételte a mutatványt, de egyszer sem tudtam lefnyképezni, csak ahogy térdel.

Ülni nem tud, foga nincs. Túl vagyunk az első betegségen is, torokgyulladása volt, kapott gyógyszert rá, jókat aludt, és ezzel együtt én is. Sokat nőtt mostanában, 72 cm hosszú, kinőtte hirtelen minden ruháját. Pelenkázni nagyon nehéz, amióta rutinos hátonpörgő lett, elmászik a pelenkázó asztalról, és elég veszélyes mutatványokra képes. A héten kapott egy saját bankszámlát.