Telik az idő

Sőt, rohan. Zénó mostanában már elképesztő sebességgel mászik keresztül a lakáson. Ha leteszem a játékai közé és kimegyek a szobából, utánam jön, és csalódott arcot vág, amiért ott felejtettem. A fürdőszobában kipakolja a billenő tetejű szemetest, a kedvence a használt fültisztító pálcika, amit igyekszem idejében kivenni a kezéből, mielőtt megrágja.

Ha elunja a mászást, odajön hozzám és egy buldózer erejével tolja neki a fejét a lábszáramnak. Fel akar jönni. Ha gép előtt ülök, ő is nyomogatja, meg összenyálazza a billentyűzetet. Ez egyébként a leghatásosabb fájdalomcsillapító is egyben, ha beüti a fejét, és elkezdi az évtized ordítását, krokodil könnyekkel tarkítva, elég oda ülnünk a monitor elé, és a sírást mintha elvágták volna.

Gyakran esik el. Amióta tárgyakba (és lábakba) kapaszkodva fel tud állni, simán elbillen, és akkorákat koppan a feje, hogy még én is megijedek. Szerencsére mindig van kéznél egy-egy számítógép. A gyereknek meg komoly baja nem eshet, elvégre 74 centi, nem túl magasról esik.

A mászásnak egy komoly hátránya van: pelenkázni nem egy leányálom. Egy pillanatra sem maradna nyugton, ahogy leteszem a pelenkázó asztalra, megfordul, négykézlábra áll és elindul. Úgy elég nehéz tisztába tenni, levetkőztetni, felöltöztetni, szóval akadnak gondjaink, de végül én szoktam nyerni. Egy-egy plüssállattal könnyű lekenyerezni.

Amióta mászik, egész más lett az életünk. A régi játékaira nem is kíváncsi, most már komoly guruló alkalmatosságokkal foglalkozik. Kisautó, repülő, súlyzó. Ülni nem akar, az egyhelyben maradás nem vonzza. A mászás terén viszont máris újdonságokkal állt elő: egyre gyakrabban halad úgy, hogy a térdeit nem teszi le. Talpon és tenyéren mászik, a feneke meg égnek áll. Az elég vicces látvány.

Játszótérre is vittem már, egy kockás plédre leteszem és arra számítok, hogy mászni fog, de semmi. A virágok se érdeklik, csak be akarja kapni mindet. Legtöbbször csak ordít, hogy vegyem fel. Rám mászik, belém pakaszkodik, belém markol, megcsípked: anyás lett. Mostanában azt se szereti, ha egyedül hagyom.

Az első és második játszótéri élményeim után máris idegesítenek a játszótéri anyukák. Az egyik jön a 10 kilós, fél éves gyerekével, hogy az enyém meg mitől mászik, aztán megkérdi, hogy egyébként én eszek-e rendesen. A másik nem tudja felemelni a hintára a gyerekét, mert közben veszélyeztetett terhes a másikkal, áá, nem is sorolom. Utálok beszélgetni velük. Attól tartok, hamarosan visszatérek a halálfejes pólóra, terepszínű nadrágra, és a tetoválásaimat jól látni engedő egyéb ruházatra. Hátha akkor nem szól hozzám senki.

És azért is nagyon megváltozott az életünk, mert amióta mászik, azóta többet eszik, és sokkal többet alszik ez a gyerek. Nehezebb lett, izmosabb, és dél után ébred csak fel. Reggel felébred, ébren van egy órát vagy kettőt, aztán 10.00 és 12.30 között tuti, hogy alszik. Én közben hajat száríthatok, tévét nézhetek, csinálhatok bármit, nem zavarja. Ennek azért tudok örülni. De azt nem bánnám, ha az 5 órai tejet elhagyná. Vagy áttenné délutánra.