Ha nem jó

A mai napot Apa nélkül, de mégsem magányosan töltöttük. Délelőtt a gyöngyfűzésre érkezett vendégünk társaságában, délután a családi ünnepen volt alkalmunk derűs pillanatokat szerezni. Eddig minden oké volt.

Este viszont a fürdés körül akadt néhány problémánk. A vetkőzéssel nem is volt gond, aztán a kádban néhány kishajó mellett megemlékeztünk Apáról, aki a nagyhajón tölti az idejét, végül beszaladtunk a szobába megszárítkozni és felöltözni.

Z egy percre, mitnemondjak egy pillanatra sem maradt nyugton. Megtörölni még csak-csak hagyta magát, de a pelenkázás idejére eszébe sem jutott háton feküdni. Próbálkoztam a kezébe adott játékokkal elterelni a figyelmét, kis ideig ment is, végül mindig a pelenkázóasztal fölötti polcba kapaszkodva húzta fel magát, hogy lássa, mit rejtettem ott el előle.

Először a babahintőport találta meg. Levette, azzal is próbáltam hátára fektetni, amíg ráadom a pelenkát. Néhány másodpercig maradt is, aztán indult megint, hogy megnézze a polcot. Visszatette a hintőport. Hurrá. Eddig semmit nem tett vissza oda, ahonnan elvette.

Újra elvette a hintőport, lefektettem, újra semmi, felállt. Mosolyogtam. Z megfordult, a szája tele volt hintőporral. Éljen. Visszatette. Újra elvette, stb, de még mindig meztelen volt. Bármilyen játékot adtam a kezébe, nem érdekelte, csak fel akart állni. (Ilyenkor szoktam Apa után kiabálni, hogy foglalja le a gyereket, amíg dolgozom.)

Akkor megtalálta a popsikenőcsöt. Az nagyon tetszett neki. A nyitott tégely nem tűnt a legjobb ötletnek, de akkor már azt mondtam, tőlem meg is eheti akár, ha amíg eszi, nyugton van és rá tudom adni a pelenkát. Sikerült ráadni a pelenkát. Ránézek: a gyerek könyékig a tégelyben, a krémet mind kiürítette belőle, az összes Z kezén van. Elő a törlőkendőket, jelentős mennyiségű popsikenőcs eltávolítása céljából. Előbb-utóbb sikerült is, igaz, annak árán, hogy az én kezem is tiszta kenőcs lett. De akkor most hogy nyúljak a gyerekhez? Nem mehetek ki kezet mosni, mert addig 5-ször leugrik a pelenkázóról.

Elő a törölközőt. Beletöröltem a kenőcsöt, mindegy már úgy is, majd kimosom, de mit látok: lejött a pelus a gyerekről. Kezdem elveszíteni a fejem, Z pedig indul megint a polc felé. Ilyenkor arra szoktam gondolni, milyen jó, hogy nincs egy rejtett kamera a szoba sarkában, különben a fél világ rajtam röhögne, a gyermekvédelmi hatóság meg épp indulna, hogy máshol helyezze el a gyereket.

Szóval áll a gyerek a polcnál, ötletem sincs, hogy adjam rá a pelust. Kb 15 perce kezdtem a műveletet. Amíg áll, ráadom a pizsamát a felsőtestére. Az is valami. Amint a kezébe akad egy tárgy a polcról, elkeseredetten próbálom lefektetni, hogy ráadjam az új pelenkát. Végre sikerül. Már csak a pizsi van hátra. Annak is csak a lába. Meglátom a fényt az alagút végén, de csak nem tudom ráadni a pizsamát, mert annyit mocorog. Négykézláb, nekem háttal magyaráz valamit, én egy kézzel próbálom a patentokat összezárni, a másik kezemmel a hasa alatt tartom a gyereket, hogy ne forogjon, ne álljon fel, maradjon végre nyugton akkor négykézláb. Majdnem kész. 20 perc.

Végül leültetem a pelenkázóra, háttal nekem, nekidől a hasamnak és odaszorítom magamhoz, hogy ne tudjon elindulni. Mindezt egy kézzel, a másik kezemmel a patentokkal bíbelődöm a pizsama lábán. Baromi nehéz. A gyerek szétfeszíti magát, hogy mehessen már, én szorítom magamhoz, és egykezezek. 25 perc. Végre kész. Z elfárad, én is, indulok tápszerért. Holnapra szerzek altatólövedéket, vagy nyugtatót. A gyereknek és magamnak is.