Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

csütörtök, október 16, 2008

Újdonságok

Rohamléptekben haladunk megint. Tegnap a cipőjével jelezte, hogy le akar menni a játszótérre. A kezembe adta, én meg nem akartam elhinni, hogy tényleg sétálni akar, nem adtam a lábára azonnal. Erre bedühödött, leült, és elkezdte a saját lábára húzni a bakancsát. Döbbentem néztem, még most se akarom elhinni. Egyik kezével szorította a bokáját, ahogy én szoktam, a másik kezével meg tolta rá a bakancsot a lábfejére.

Járni már nagyon tud, szaladni is, ha kell, főleg lányok után. Tegnap elbűvölve hajkurászott egy kislányt a játszótéren, pedig az a szemét minden játékot kitépett a kezéből, Z meg csak nézte nagy szemekkel, nem is törődött a homokozólapáttal, csak ment a kislány után.