Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

szerda, szeptember 24, 2008

Elindult

Zénó tegnap minden előzetes bejelentés vagy hírverés nélkül átszelte a nagyszobát. Két lábon. A járása leginkább az alvajárókéhoz hasonló, a két kezét maga előtt tartva halad előre a kiszemelt útvonalon. Tetszett neki a dolog, rögtön meg is ismételte, majd kis idő múlva az előszobát is bejárta.

Rávezetésképpen járóedzést tartott délután a játszótéren, persze csak kéz a kézben, mint addig mindig, de már akkor gyanús volt, hogy itt valami készül. 40 percig ment egyfolytában, körbe-körbe a játszótéren meg a mellette lévő betonpályán, egészen a buszmegállóig, ahol alaposan megfigyelte a buszokat, majd kezdte újra az elejéről. Nekem már majdnem leszakadt a derekam.

Örömében reggel 6kor kelt, gondolom, fel kell dolgoznia az új élményeket, és az izgatottság nem hagyta aludni. Ő meg engem nem.