Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

péntek, szeptember 12, 2008

Futólépés

Egyébként, a futócipőről jut eszembe: szerintem Z először futni fog megtanulni, aztán ha elfárad, már csak sétára lesz ereje, majd legvégül ácsorog majd egyhelyben, pont fordítva, mint kellene.

Ugyanez volt a mászással is. A rendes gyerekek először megtanulnak ülni, aztán mászni, aztán felállni, meg lépegetni. Az én fiam a mászást, a felállást és a támaszkodva lépegetést elintézte 3 nap alatt, és csak hónapokkal később jutott eszébe ülni, mindig volt valami fontos dolga, ami miatt elmászott.

A járással is ez van, egyensúlyozni nem jut eszébe, nincsenek lassú, megfontolt lépegetések, elindul, marha gyorsan lép egyet-kettőt, aztán térdre rogy. Állni nem szokott. Mindig siet valahová.