Hóhelyzet

Leesett a nagy hó, és még mindig 8 cm hóréteg borítja a kertet és a környéket. Eleinte nagyon örültem neki, viszont így most a gyereket nem merem kivinni a hidegbe, nehogy megfázzon. Emellett az sem elhanyagolható, hogy egyedül annyira macerás az öltözködés + öltöztetés, ami az induláshoz kell, hogy egyikünkre tuti rámelegszik a kabát, mire el tudunk indulni. Hurrá.

Az is nehezíti az indulást, hogy a gyerekkel a kengurúban én már nem tudok lehajolni cipőt húzni, és az sem kivitelezhető, hogy cipőben öltöztetem, mert öltöztetni meg a gyerekszobában lehet, oda nem megyünk be cipővel. Ráadásul most kapott a gyerek egy jó meleg téli kezeslábast, amit csak Apa tud ráadni, én egyedül nem.  Kicsit mintha derékban szűk lenne a gyerekre.. De ha rajta van, akkor már nem látszik kicsinek. Érdekes.

Ámulattal gondolok vissza azokra az időkre, amikor ugyanezt Zénóval játszottam el, a panelház negyedik emeletén, ahol baromi meleg volt, kétszer melegedett rám a kabát, mire felöltöztettem a gyereket és gyalog mentünk le a földszintig, mert lift sem volt. Nem is értem, hogy csináltam, ugyanez most szinte lehetetlen küldetésnek tűnik, pedig csak a kertbe kellene kilépnünk és indulhatunk is. Lehet, hogy öregszem? Ááá, az ki van zárva.

A havazás óta az erdőbe se merek elindulni, mert folyamatosan olvad, nem akarok elcsúszni a hófödte avaron, csak a környékbeli utcákban kóborlunk Karával. Neki egyébként a találó Jumbó nevet adtuk, munkanévként, a méretes toka miatt, amit növesztett, de engem igazán a combjaival nyűgöz le, nem tudnám leírni, hogy miért, majd egyszer lefényképezem és megmutatom. A Michelin baba hozzá képest fogpiszkáló.

Na mindegy, a havazásnak jövőre már biztosan nagyon fogok itt örülni, de idén bentről figyeljük inkább. Ja, és amióta hó borítja az udvart, azóta éjjel is világos van, a hold fénye elég ahhoz, hogy bevilágítsa a kertet. Ez azért meglepő, mert mostanra épp hozzászoktam a sötét éjszakákhoz, a városi lámpák fényéhez szokott embernek furcsa, hogy itt lehet látni a csillagokat az égen, és az ég alja sem világos az utcai lámpák fényétől, mint Pesten, vagy akár Budaörsön.

A nap hőse pedig mostanra elfelejtett hátra fordulni, igaza lehet azoknak az ismerősöknek, akik mondták, hogy előfordul, hogy egy gyerek egyszer-kétszer megcsinálja, aztán hónapokig nem ismétli. Viszont az éjszakákat átalussza, most már mondhatom, hogy rendszeresen, reggel 7 előtt nem is szokott felkelni, ennek nagyon nagyon örülök. Kár, hogy a nappalokat ennek ellentételezéseként ölben tölti, amit el se tudtam képzelni korábban, de Kara nem alkuszik, csak ölben marad nyugton, ezért többnyire kettesben szoktuk nézni Lightman bácsi történeteit a Lie to me című sorozatban. Megyek is, megnézem, mi történik a következő epizódban.