Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

hétfő, szeptember 06, 2010

Az utolsó reménysugár

Meg kellett ígérnem G-nak, hogy a harmadik gyereke apás lesz, nem úgy, mint a két elsőszülött áruló bandita fia.

Régóta találgatjuk, hogy milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni a kicsi, kire fog hasonlítani, mennyire lesz olyan, mint az apja, anyja, vagy inkább a testvérei.

Szerintem nem lesz annyira vicces, mint Z, de nagyon határozott lesz, magabiztos és szófogadó. Kevésbé lesz muzikális, mint Z, viszont elég fegyelmezett lesz ahhoz, hogy remek sportoló vagy harcművész váljék belőle. Inkább Apára fog hasonlítani, mint rám.

Aztán hogy ez mennyire előérzet, vagy mennyire önbeteljesítő jóslat, illetve tudatos nevelés kérdése egy előre eldöntött nézet alapján, nem tudom.

A negyedik gyerekre, a lányra pedig egyelőre gondolni se merek. G viszont annál inkább. Megint végigmutogatta a lányruha osztályon, hogy mit szeretne venni a lányának, ha lenne neki. Én csak legyintettem és azt mondtam: - mi tart vissza? Ruhát vehetsz most is. Na gyerünk tovább innen..