Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

kedd, szeptember 22, 2015

Tegnap este, 20.05

Akárhányszor mondtam nekik, hogy indulni kellene felfelé fogat mosni, ezek ketten nem mozdultak, csak ültek így, mint aki nem hall semmit:
Akkor bevillant a fény. Odasúgtam nekik nagyon halkan, hogy "van csokim!"

Erre mindketten azonnal felemelték az orrukat a monitortól, de mint amikor a vadászkutya szagot fog. Erre rájuk vigyorogtam:
- Semmi csoki! Csak teszteltem a hallásotokat. Na, indulás felfelé.

 Apa ezen (a harmadik monitor előtt) remekül szórakozott.

posted by szokoz | 8:47 de.