Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

péntek, július 06, 2018

Bulgária 2018

Zénó egy-két mondatnyi magyarázás után megtanult ezzel a decathlonos búvárfelszereléssel nézegetni lefelé a tenger aljára. Tavaly vettük, de akkor nem tudta még használni. Most nagyon könnyen belejött, és látott siklót, rákot, halat, medúzát, alig bírta sorolni az élményeket. Onnantól kezdve a fenekét többet láttuk napközben, mint az arcát. Ez is ritka.
 Róza rendületlenül rótta a köröket a tenderben, tisztára mint egy sellőlány.
 Délután a hét fénypontja a parasailing volt. Itt másznak be a fiúk a motorcsónakba.
 Ez itt Kara és Apa, csak nyilván nem egy ipari géppel készült a fotó, amit pedig megrendeltünk a cégtől, azokat azóta se küldték, hiába várjuk.
 Este még kijárt nekünk egy óriáskerék,
 a rúdtáncos fiúk magánszámát pedig még a szomszédos kabinokban ülők is megcsodálhatták.

posted by szokoz | 2:55 du.