Balatonalmádi, hekkezés

Miután megdöbbenve állapítottuk meg, hogy Apa idén egyáltalán nem fürdött a Balatonban, a szezon végén lementünk a kedvenc helyünkre hekket enni. Az első igazán őszi nap dacára azért néha még a nap is kisütött ránk.

 Akadt köztünk olyan is, aki mindenáron bele akart esni a vízbe:

 Ebből a fészekhintából (hintafészekből) pedig az összes gyerekünk feltétlenül ki akart esni. Én óbágattam egy ideig, hogy elég lesz, mert lassan átfordul a hinta, de elég csúnyán le lettem szavazva (ne fuss a betonon-szindróma), még a gyerekek is azt kiabálták lengedezés közben, hogy én (!) rosszat akarok nekik.

 Végül nem esett ki senki belőle, de ilyen magasra ment fel a hinta, tele 3 gyerekkel. Apa hosszan magyarázta a fizikát, hogy hol a súlypont meg belepréseli a gyerekeket az erő a fészekbe, stb. Nem mondom, hogy megvilágosodva, vagy akár csak egy kicsit is megnyugodva éreztem magam tőle, de ez nyilván az én hibám.

 A gondos apuka ezek után kipihente a fáradalmakat, mielőtt hazaindultunk.