Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

szerda, február 14, 2007

Kórház és védőnő

Megvolt a mai adminisztráció, alig 30 perc alatt hivatalosan is terhes lettem. Regisztrált várandós vagyok. Ez kicsit olyan nekem, mint a regisztrált munkanélküliek státusza, vagy az arcképes igazolványos hajléktalanoké, gyakorlatilag semmit sem ér.

A védőnő kikérdezett mindenről, közben még a fia házát is próbálta rám sózni, amikor meghallotta, hogy albérletben lakunk. De nem volt rám hatással, a végén 110/60-as vérnyomást mért rajtam, még csak azt sem mondhatom, hogy ideges lettem tőle.

Tegnap viszont feltűnt, hogy milyen sok terhes nő él a városban. Igaz, hogy épp a kórház Szülészeti osztályán bírtam a fontos tényt megállapítani, de ma a védőnő megerősítette a feltevésemet. Szerinte is sok terhes nő van mostanában.

Ültem ott az ultrahangra várva és nézegettem, hogy ki milyen terhes ruhát visel, úgy fogok-e kinézni, mint egy zsákba varrt tehén, vagy esetleg van esély arra, hogy értelmes ruhákat találok magamnak valahol. Megnyugodtam, egész jó rucikat hordanak a többiek.

Csak akkor lettem rosszul, amikor kitoltak a műtőből és félholt nőt, zöld lepellel letakarva, és infúzió lógott a lábánál egy kampóról. Nem akarok én is úgy járni, mint ő. Akármi is történt vele.