Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

szerda, szeptember 26, 2007

Minden jól halad

A gyerekorvos szerint rendben fejlődik. Szerintem gyorsan.

Tegnap megint hasfájós volt, 5-8ig egyfolytában sírt. Félidőben Apa átvette. Valami miatt az ő mellkasán mindig elalszik ez a gyerek. Nála csendben van. Ezt én kezdem zokon venni. A hasfájás megint miattam volt, szőlőt ettem, amit nem kellett volna.

Ennek kapcsán összegyűjtöttük, hogy milyen előnyei lennének, ha most azonnal áttérnénk tápszeres táplálásra, hobbiból, íme:

Előnyös lenne nekem, mert:
- nem ordítanék a fájdalomtól etetés közben
- nem kellene nagyon odafigyelnem arra, hogy mit eszem
- könnyebben mozdulnánk ki itthonról, ha nem kellene az etetéshez alkalmazkodnunk
- könnyebben mozdulnék ki én itthonról, ha bárki a szájába tudná nyomni a cumisüveget
- tudnék edzeni járni, ha nem lennék tele tejjel

Előnyös lenne neki, mert:
- nem fájna a hasa minden vacaktól, amit megeszek

Úgy döntöttem, amint önző dög leszek, áttérünk a tápszerre.

Ma reggel megint nem akart visszaaludni a hajnali etetés után, pedig most semmi baja nem volt. Apa megállapította, hogy a gyermek csak azért hisztériázik, hogy a mellkasán aludhasson ma is. Méltatlankodva magához ölelte, aztán édesen aludtak együtt reggelig. A fiam máris egy mocsok dög, vagy fergeteges színész. Vagy mindkettő.

Próbálom fényképezni az arckifejezéseit, de kevés sikerrel. Régóta próbálom elkapni a Superman testtartást, amikor egy kézzel nyújtózkodik, mint a szuperhős repülés közben.