Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

csütörtök, július 21, 2011

Kara huncut

Kara ügyesen fejlődik, gyorsan mászik, felül, ülve sokat játszik, feláll, és már kapaszkodás nélkül is próbál álldogálni.Hallgat a nevére, és arra is, hogy 'nem'. Viszont ha meghallja, hogy nem szabad, megáll, hátra néz, aztán még gyorsabban söpör előre. Az udvaron a legveszélyesebb, ott a kutyakajára hajt, és ha nem érek oda időben, akkor már tömi is a szájába.

Meglepően sokat ölel és puszil, de amióta foga is van, azóta nem nagy sikerrel. Főleg az orrunkat puszilgatja. Dögönyözni is tud, a gyerekeket és apát is dögönyözi és közben kacag. Újabban pedig kiprovokálja, hogy őt dögönyözzük, azt úgy csinálja, hogy a hátára fekszik, és incselkedni kezd. Akkor lehet a hasát simogatni és puszilgatni, jókat kacag, aztán arrébb mászik és megint a hátára fekszik, kezdődik minden elölről.