Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

szerda, február 14, 2007

A kapcsolat

Tegnap éreztem először olyat, hogy a pusztán biológiai, szimbiotikus kapcsolaton felül van valami extra idegi kötődés is köztünk. Először megéreztem, hogy szomjas a gyerek. Olyasmit éreztem, mintha kiszáradt volna a köldökzsinór. Ami nyilván hülyeség, de én azt éreztem. Aztán egy kicsit zokon vette, hogy ráfeküdtem (=hasra fordultam), és nem tudott megmoccanni se. Éreztem, hogy fáj neki. Sajnáltam szegénykét. Most ő jön, szeretném, ha elmondaná valahogyan, hogy hogy lehet máshogy elaludni. Ha hason nem engedi.