29. hét

A védőnőnél tett mai látogatásom is igen szórakoztatóra sikerült. A hölgy némileg túlpozícionálja magát, a fontosságát, illetve a munkája fontosságát. Elvittem neki a vérvétel eredményét, hogy buzgón átírhassa a kartonomra, amit a fiókjában rejteget magának.

- Ez melyik érték? Az éhgyomorra vett véré?
- Nem. Ez a 60 perces. (rajta van a papíron)
- Ez jó. Hány perces, 120?
- Nem, 60 perces.
- Lássuk a másikat. Az is jó. Ilyen alacsony a glükóz szintje éhgyomorra? Nagyon jó. Panasza van?
- Nincs.
- Hogy bírja a meleget?
- Kitűnően.
- Szóval teljesen jól van?
- Igen.
- Súlya?
- 55 kiló.
- Remek. Hány hetes most?
- 30.
- De a nőgyógyász a múlt héten azt írta be a kiskönyvbe, hogy 28. Nem írhatok 30-at, csak legfeljebb 29-et, érti: egy hét alatt nem nőhetett 2 hetet.
- Aha.
- Azt mondja, semmi panasza?
- Semmi. Volt gyomorsav problémám, de megoldottuk.
- Nézzem a bokáját! Nem dagad. Még a lába sem dagad. (Itt már kezdett begurulni, hogy nem tud semmire tanácsot adni nekem, pedig mindent megpróbált.)
- Nem.
- És mitől ilyen barna? Napozik? (Jött a mentőkérdés.)
- Igen, voltam már napon.
- Jaj, ne napozzon, megárthat. Főleg ebben a hőségben, meg ne próbálja, még megárt a kicsinek.
- Jó.
- Na, ha megszült, telefonáljon ide, a lányok majd kimennem megvizsgálni, mert én akkor már nem leszek.
- Jó.

Azzal el is köszöntem. Kicsit mintha várta volna, hogy megérdeklődjem, miért nem lesz ő már szeptembertől, 'csak nem nyugdíjba megy? dehát olyan fiatal még? hogy leszünk meg maga nélkül?', de én ügyet se vetettem rá.

Legközelebb az ultrahang után kell meglátogatnom.