Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

szerda, március 21, 2007

17. hét

A szuperhősök élete nehéz. Hétfőn is túl kellett élnem egy vérvételt, nem volt egyszerű dolgom. De kiszúrtam Kleopátrával (a nő, akinek a halántéka közepéig ki van szinezve a szeme szemceruzával), mert elsőre adtam vért, most nem tudtak sokáig kínozni a siker érdekében.

Előtte ezt a párbeszédet sikerült lenyomnom az orvossal a nőgyógyászaton:
- Jó reggelt. Megérkeztem AFP-re.
- Jó reggelt. Most? Mit mondtam magának, hogy mikor jöjjön?
- Semmi konkrétat, csak azt, hogy reggel.
- Reggel? Ez magának a reggel? A negyed 9?! Na, mindjárt ott vagyok.
...
- Elnézést, hogy csak most értem ide.
- Ja, semmi baj. Elhozta a terhes kiskönyvét?
- Nem.
- És a legutóbbi ultrahang felvételt?
- Azt sem.
- Miért? Nem mondtam, hogy hozza el?

- Hehe. Első gyerek..

Jövő hétfőn hívom az eredményért, addig tovább növesztem a gyereket, éjjel-nappal. Kicsit fárasztó ez a 3 műszakozás, de a szuperhősök élete nem könnyű, ezt tudjuk jól.