Mese habbal

Mottó: három gyerek, tizenhét év, ezerhétszáz poszt // Emlékkönyvnek szánom ezt a gyűjteményt a gyerekeimnek és magamnak is, hogy ne felejtsünk el semmit, ami egykor fontos volt. Fotók, videók, érzések, emlékek, nyers adatok, nyaralások, szülinapi ajándékok, karácsonyok, bizonyítványok, és minden egyéb, ami végig kíséri az életünket. Másnak nem szórakoztató, de nekünk az. (Eredeti mottó - 2007) egy tejszagú gyermek és egy vér/verejtékszagú bodyguard naplója.

péntek, augusztus 17, 2007

38. hét

Ezen a héten kétszer voltam ctg-n, de most egyik sem mutatott ki összehúzódásokat. A dokival is sikerült találkoznom, megnéztük a gyereket ultrahanggal, minden rendben van. A méhlepényem tele van oxigénnel, a gyerek egészséges és magzatvízből is van elegendő.

Az egyetlen negatívum a doki bácsi megjegyzése volt arra vonatkozóan, hogy azért nincs a rendelőintézetben nyomtatós ultrahang készülék, mert a páciensek eddig nem dobták össze rá a pénzt.

Szerintem 2 hét van még hátra, augusztus 30-ra tippelek, de azért titkon remélem, hogy szeptember közepéig is kihúzom. Azért a városból már nem szeretnék kimenni, jó idő ide vagy oda. A gyerekszobát rendbe tettük, babakocsi hadrendbe állítva, gyerekruhák kimosva, kivasalva. Szerintem jók vagyunk.

Egyszer találkoztam egy párral, úgy 28-30 körül lehettek. Egy hosszabb távol-keleti útjukról tértek vissza, kiköltöztek valahová fél évre, vagy egy évre, franc tudja, csak mert ahhoz volt kedvük. Magabiztosak voltak és törekvőek, úgy tűnt boldogok is, aztán amikor családról kezdtünk beszélni, kiderült: ők elhatározták, hogy nem akarnak gyereket. Mindketten így akarták, ketten leélni az életüket, a maguk urai maradni, semmiről sem lemondani, utazgatni ahová kedvük tartja. Akkoriban még nem vágott mellbe annyira ez a dolog, de most valami miatt beugrott a jelenet, amint ülnek a terasz ajtó előtt, egymás mellett és taglalják, hogy mennyivel jobb ketten élni, mint gyerekekkel.
Hüjék.