Gesztenye

Ez volt az utolsó év, amikor Apa gesztenyállatokat készített. A fiúk sajnos kinőttek belőle, Róza meg bele se nőtt, nem nagyon érdekli. Csak beleköt a zsiráfba, hogy nem is ilyen a feje az igazinak. A magunk kedvéért meg nem fogunk gesztenyét fúrni. Lezárult egy korszak az életünkben.

Büszkeség

Fodrásznál voltunk Zénóval. Az olyan nekünk, mint kitekinteni a búra alól. Rácsodálkozni a világra. Kiszabadulni a burokból, amiben élünk. 

Volt ott egy nő. 16 éves a lánya. Már a fejmosóban fura dolgokról beszélt. Hogy a lánya milyen elfoglalt suli után. Matekra kell járnia, meg angolra. Elmagyarázta, hogy matekra azért íratta be, mert neki nincs ideje (!) matekot magyarázni. Majd hozzátette, hogy nem is érti a lánya matek példáit. Angolt pedig azért kell tanulnia, mert németes osztályba jár. 

 Szeretem, amikor ilyen pillanatokban összenézük Zénóval. Neki is felemelkedett a szemöldöke egy pillanatra, és találkozott a tekintetünk. Egymás felé küldünk ilyenkor egy apró mosolyt, amit más aligha vesz észre. 

Mindig mondom, hogy hülyék az emberek. A gyerekek szerencsére (vagy sajnos) csak ritkán mennek ki a vadonba, az otthoni steril környezetben abban a hitben élnek, hogy az emberek tudnak gondolkodni és megfontolják a döntéseiket. 15 éves korára Zénó már kapisgálja, hogy ez nem így van. Jól szórakozik az ilyen rácsodálkozásokon. 

 De itt még nem volt vége a sztorinak. Elmesélte a nő, a szőke, hogy a lánya, a 16 éves, olyan buliban volt nemrég, ahonnan alkoholmérgezéssel vitt el a mentő egy gyereket. Nem csak simán részeg volt, alkoholmérgezést kapott. Hamar elhangzottak a drogok, dohányzás, stb, meg hogy egyébként a lány igazolt egyesületi sportoló. És egyáltalán, hogy lány. 

Én akkor ránéztem a fiamra és elöntött a büszkeség. Az én fiam elfelejtett kamaszodni. Egyszerűen kimaradt ez az időszak. Sosem csapkodta az ajtót, nem nevezett minket hülyének, kiveszi a részét a házimunkából (mérsékelten ugyan, de képes és hajlandó is rá), tud ezt-azt főzni, el tudná látni magát sok szempontból és jellemző rá, hogy gondolkodik. Tulajdonképpen olyan érzés, mintha 3 felnőtt lenne a családban, csak az egyik nem tud még autót vezetni. De simán megszerel bármit, barkácsgépeket használ, megjavít dolgokat, kikövetkeztet megoldásokat. 

 Érdekli ugyan az alkohol, és drogokról is beszélgetünk vele néha, de nem álszent, és nem hazudik nekünk. Remélem, hogy megtartja ezt a szokását. 

 Aznap majdnem elkéstünk a fodrásztól, mert elfelejtett hazajönni suli után. Találtak egy matematikai problémát, amin elkezdtek vitatkozni az osztálytársaival. Olyan problémák érdeklik, hogy mekkora a valószínűsége, hogy 100 feldobásból legalább 1-szer a másik az oldalára esik egy érme. Meg hogy a 4,999 (végtelen kilencesekkel) az ugyanaz a szám-e, mint az 5. Mert a hivatalos definíció szerint 2 szám akkor különböző, ha be tudsz illeszteni közéjük egy harmadikat. A hajvágásról meg megfeledkezik közben. 

 Elég unalmas a Krétája, csupa ötös, már ki se nyitom. De tanulni még nem láttam a 9 év alatt. Ötödiktől nyolcadikig papoltam neki arról, hogy oké, hogy idáig nem tanult, de most már muszáj elkezdenie otthon végignézni az aznapi füzeteit, vagy hétvégén kinyitni minden tantárgyat és átismételni, amit a héten tanultak, mert most már tuti, hogy kevés lesz, ha csak az órán odafigyel. Most már. Eleinte még hitegetett, hogy oké, elkezd tanulni, de már azt sem. Egyszer-kétszer azt válaszolta, hogy oké, majd ha lesz négyese, elkezd tanulni. Aztán leszoktam a figyelmeztetésről. Csinál, amit akar, jól csinálja. 

 Mondjuk lustának lusta. De ezzel én együtt tudok élni.