40. hét

Így szoktunk tévét nézni Zénóval.

Hirtelen csak panaszkodás jut eszembe, amit hozzáfűzhetnék, de az mégsem lenne illdomos. Hiszen alapvetően boldog vagyok, csak most már türelmetlen.

Küldtem pár fényképet a távolabbi ismerősöknek, akik nem láttak ekkora hassal, és sok dicséretet kaptam a súlyomat illetően. Pedig én nem gondolom, hogy nagy tett volt 10 kilót hízni a terhesség alatt. 50 kilóról 60-ra hízni azt jelenti, hogy a testsúlyom 20%-kal megnőtt. Az első hallásra rengeteg. Illetve pont ugyanannyi, mintha egy 75 kilós ember 90-re nő. Néha azt érzem, hogy még 1 kiló és járni sem tudnék.

Tornázni nem jártam. Egyszer voltam, felidegesítettek, többet nem mentem. Eleinte kentem a hasamat krémekkel, de a tuti csodaszer elfogyott és nem vettem másikat utána. Az utóbbi 2 hónapban nem is emlékszem, mikor kentem utoljára a bőrömet. Pedig kellene, de lusta vagyok.

39. hét

Naptár szerint ez már a 40., a hivatalos számítás szerint ma kellene megszületnie ennek a lurkónak, és ennek megfelelően érzem is magam.

Bejátszik egy közepesen erős megfázás is, torokfájással, orrfújással, át is futott az agyamon, hogy milyen szerencsétlen lenne bedugult orral szülni.

Én még az első hónapok egyikében elhatároztam, hogy a szülés előtt 3 napot egész egyszerűen átalszom majd, hogy kellő képpen kipihent legyek, amikor kell. Szoktam ilyesmiket elhatározni és megvalósítani, korábban bármikor be tudtam állítani a belső órámat és pontban 6.00-kor ébredtem óra nélkül, ha előző nap nagyon koncentráltam.

A szülésznő szerint a szülés előtti napokban az ember nem találja a helyét, furcsán érzi magát, de leírhatatlan módon, sehogy sem jó ülni, sem feküdni, szóval olyan szokatlanul furcsán érzi magát.

A testvérem pedig szülés előtt 2-3 nappal elnehezedve kezdte érezni magát a megelőző hónapok energikussága után. Na, ez utóbbi érzem most én is, nyomasztó álmossággal fűszerezve. Reggel kezdődött, sokáig aludtam. Aztán éhes lettem és fél óra alatt sikerült elkészítenem és elfogyasztanom egy szendvicset. Ebédet főzni nem bírtam, megvártam, míg G hazaér és megfőzi nekem. Enni sem volt rögtön erőm, és a nap legnagyobb részét fekve töltöttem.

Keményedik a hasam, most már tartósan, és nehezen tudom elképzelni, hogy a lanyhaságom az időjárás következménye lenne. Pedig a hét elején még az albérletváltás tartott lázban, szerdán házakat néztünk, bankba telefonáltam, ma meg már semmi nem érdekel ezek közül.

Holnap megyek a kórházba a következő vizsgálatra.

38. hét

Ezen a héten kétszer voltam ctg-n, de most egyik sem mutatott ki összehúzódásokat. A dokival is sikerült találkoznom, megnéztük a gyereket ultrahanggal, minden rendben van. A méhlepényem tele van oxigénnel, a gyerek egészséges és magzatvízből is van elegendő.

Az egyetlen negatívum a doki bácsi megjegyzése volt arra vonatkozóan, hogy azért nincs a rendelőintézetben nyomtatós ultrahang készülék, mert a páciensek eddig nem dobták össze rá a pénzt.

Szerintem 2 hét van még hátra, augusztus 30-ra tippelek, de azért titkon remélem, hogy szeptember közepéig is kihúzom. Azért a városból már nem szeretnék kimenni, jó idő ide vagy oda. A gyerekszobát rendbe tettük, babakocsi hadrendbe állítva, gyerekruhák kimosva, kivasalva. Szerintem jók vagyunk.

Egyszer találkoztam egy párral, úgy 28-30 körül lehettek. Egy hosszabb távol-keleti útjukról tértek vissza, kiköltöztek valahová fél évre, vagy egy évre, franc tudja, csak mert ahhoz volt kedvük. Magabiztosak voltak és törekvőek, úgy tűnt boldogok is, aztán amikor családról kezdtünk beszélni, kiderült: ők elhatározták, hogy nem akarnak gyereket. Mindketten így akarták, ketten leélni az életüket, a maguk urai maradni, semmiről sem lemondani, utazgatni ahová kedvük tartja. Akkoriban még nem vágott mellbe annyira ez a dolog, de most valami miatt beugrott a jelenet, amint ülnek a terasz ajtó előtt, egymás mellett és taglalják, hogy mennyivel jobb ketten élni, mint gyerekekkel.
Hüjék.

37. hét

Előre bocsátom, hogy a piros betűs mondatot nem én helyeztem el azon a fenti vonalzón, hanem a babafalviak ilyen humorosak.

Ma voltam CTG-n. Nem volt nagy cucc. Leültem egy székre, kaptam 2 tappancsot a hasamra és hallgattam a dobogást 15 percig. A szülésznő egyre aggodalmasabb kérdéseit eleinte nem tudtam mire vélni (mikorra vagyok kiírva, mennyire szokott keményedni a hasam), aztán a végén csak kinyögte, hogy a gép szerint 5 perces fájásaim vannak. Hurrá. Mondtam, hogy én meg nem érzek semmit.

Megbeszéltük, hogy ultrahangra most nem megyek, és a méhszájamat se mutatom meg inkább másik orvosnak, mert az enyém szabadságon van a héten, inkább megvárom a jövő hetet és megigértem neki, hogy addig nem fogok megszülni.

Várakozás közben volt szerencsém magam elé engedni Csiszár Jenő feleségét a vizsgálatra, így a celeb házaspár korán le is lépett. Később pedig megbeszéltük, hogy a következő gyerekünket az interneten fogjuk megrendelni, össze fotosopoljuk az apja szemét az én számmal, stb, aztán kérünk házhozszállítást és így megspóroljuk azt a sok időt és energiát, amibe a kórházi látogatások kerülnek. Ha az ötlet beválik, az eljárást szabadalomra is felterjesztjük.

Közben pedig néha azt érzem, hogy ez a gyerek nem is megszületni fog, hanem egyszerűen kirúgja majd az oldalamat és ott távozik.