Eheti

Változatosan kommunikál, Andit minden reggel meglepte valamivel. Nem csak simán kérdést tesz fel, hanem be is vezeti valamivel: 'Andi, figyelj csak, kérdezek tőled valamit..' És utána kérdez. Hogy hogy kell levenni a szekrény tetejéről a parkolóházat, meg hogy be lehet-e kapcsolni a mosógépet. Komoly kérdések ezek.

Ma reggel pedig, az állomáson megint olyat tett, amitől elszégyelltem magam, bár most nem én nem vettem komolyan, hanem Apa. Mielőtt kiszállt volna a kocsiból, mindenképpen le akarta kapcsolni a lámpát az utastérben. Apa hiába magyarázta neki, hogy az a lámpa majd magától lekapcsolódik, ha becsukjuk az ajtókat és ugyan szálljon már ki, mert jön a vonat, Z csak magyarázta, hogy azt a lámpát le kell kapcsolni. Aztán délután feltűnt a kocsiban ülve, hogy ég az a lámpa ott Z ülése fölött. Átkapcsolta úgy, hogy mindig világítson, ne csak akkor, amikor nyitva van az ajtó. Ezt ki akarta kapcsolni kiszállás előtt.

Tavaly a kocsikulccsal játszotta el nekem ugyanezt, amikor azt hittem, hogy ő nem ért engem, aztán kiderült, hogy én nem értem őt.

Az is meglepő, hogy a szituációkat nagyon jól érti és kezeli. Apa ritkán kap tőle puszit, újabban ilyen indokokkal áll elő, hogy 'elfogyott a puszi, mert ma sokat adtam már' meg hogy 'fáj a szám és ezért nem tudok puszit adni', de amikor cipeltetni akarja magát, akkor hajlandó puszilkodni. Apa olyankor megkérdi tőle: 'na, most barátok vagyunk? most adod a puszikat?' ő pedig huncut mosollyal válaszolja, hogy igen. a kis nyavalyás.

Kukacolok, látod milyen erős vagyok?

Először anyának küldök valamit szépet, utána apának

Ez történt a nyáron

Sokat nőtt a nyáron és sokat fejlődött is ez a gyerek.

Azzal kezdte, hogy egy nagy elhatározás után leszokott a cumiról. Épp kezdtem azon törni a fejem, hogy hogyan szoktassuk le a cumizásról, mert állandóan folyt a nyála tőle, és mintha a fogai is elkezdtek volna kifelé dőlni. Aztán az egyik szokásos cumicsere alkalmával kijelentette, hogy neki nem kell másik. Hiába mondtuk, hogy a kék bálnás cumit már szétrágta, tönkrement, ki kell dobni, itt a másik szép új cumi, nem kellett neki. Azóta inkább nem cumizik. Nem is emlegeti, nem hiányolja, leszokott róla.

Aztán jött a szobatisztaság. Az óvodai beiratkozásnál mondták, hogy a felvételnek a szobatisztaság a feltétele, az én fiam meg még a bilire is csak naponta egyszer volt hajlandó ráüni, este, fürdés előtt. A bölcsiben még csak-csak, de megmondta, hogy otthon nem ül rá a vécére, csak a bölcsiben. Szép. Aztán egyszer elutazott egy hétre a nagyihoz és egyszer csak szóltak, hogy a gyerek szobatiszta. Na, ez is könnyen ment, gondoltam, de az alváshoz akkor is kellett, sőt, hónapok óta naponta cseréltem a pizsamáját, mert éjjel annyit pisit, mint napközben összesen. Aztán eltelt még egy hét és megint szóltak, hogy már alváshoz se kell a pelus. Óriási.

Ezen a nyáron sok időt töltött távol tőlünk a költözés meg házfelújítás miatt. Először 3 hét a nagymamánál, aztán 1 hét velünk, de a rokonságnál, majd megint 2 hét a nagymamánál (ebből 1 hét Füreden vendégségben), és még most is csak úgy tudjuk hzahozni, hogy a másik rokonságnál alszom majd vele, és még ki tudja, mikor készül el a ház.

Most már viszont nem dolgozom, vele tudok lenni, vele tudok menni bárhová. Láthatóan hiányzunk neki, de nem viseli meg a felfordulás annyira, hogy zokon vegye. Persze szeret a nagyinál lenni, úgy meg nem is nehéz. Mégis: ez a gyerek az alkalmazkodás mintaképe. Ez a gyerek egy csoda.