Aktualitások
- jaaa, hogy az Trónok harca? Én egész eddig azt hittem, hogy Drónok harca! - ugyanez a gyerekem 5 évvel ezelőtt a Győr-Bp viszonylatban közlekedő személyvonat ülésének kockás kárpitját be akarta olvasni QR code readerrel. Ez már egy új generáció..
Róza jelenleg sárkánykutató szeretne lenni ha nagy lesz.
Zénó jelenleg semmilyen edzésre nem jár, ezért cserébe több mozgást iktattunk az életébe. A rollerrel közlekedés egy ideig ment, de rájöttünk, hogy az iskolában egy rollert nem lehet lezárni, ezért minden órára cipeli magával a hátizsák, a tornazsák és a kabát mellett. A helyzet annyira súlyos volt, hogy az állandó cipekedés miatt már enni nem maradt ideje a szünetekben, úgyhogy a rollert elengedtük.
Most biciklivel jár, ami ilyen szempontból könnyebb, mert le lehet zárni a suli előtt és nincs vele gond, viszont a biciklit nem tudom elvinni félútog, mint a rollert. Szóval háztól házig 5 km-t teker a fiú, oda és vissza is. Ez komolyabb fizikai igénybevételt jelent.
További nehezítés, hogy a biciklivel előfordulnak néha üzemzavarok. Egyik reggel, nem sokkal indulás után felhívott, hogy a híd közepén leesett a lánca. Ez azért volt gond mert én a híd közepén nem tudok megállni a kocsival (még ha pont arra felé megyek is), mert korláttal van elválasztva a bicikli út az autóúttól, ráadásul én nem tudok visszatenni egy leesett láncot!
Jött az ötlet, hogy pár éve Apával visszatették már a leesett láncot együtt. Mondtam neki a telefonban, hogy ugyan már, évekkel ezelőtt vissza tudtad tenni a láncot. Koszos lesz ugyan a kezed, de semmi baj, majd a suliban megmosod. Mire odaértünk a többiekkel a hídra, Zénó már tekert. Nagyon büszke voltam.
Este kiderült, hogy nem egyedül tette vissza, hanem egy férfi megállt neki segíteni, amikor odaért mellé, és együtt csinálták, de akkor is. Az én fiam nem esett kétségbe, hanem cselekedett.
Este azon is elgondolkodtam, hogy ilyenkor azért kicsit el tudom nézni neki, hogy nagy arc, meg vagánykodik, meg felvág ezzel-azzal, alapvetően írtom az ilyen megmozdulásokat a viselkedéséből, de a nap végén, basszus, hány olyan 11 éves van, aki tésztát főz magának, ha éhes, levágja a füvet (és feltölti a fűnyíró akkumulátorát), és megszereli a biciklit, ha leesett a lánc? Szóval egy kicsit azóta úgy érzem, hogy ha minimálisan is, de van mire büszkének lennie.
Más kérdés, hogy a biciklis eset óta több esetben is erre hivatkozva söpröm félre a lámaságát: "mi az hogy nem tudsz összehajtani egy plédet? aki vissza tudja tenni a leesett láncot, az össze tud hajtani egy plédet is". Amivel remélhetőleg nem azt érem majd el, hogy legközelebb visszavesz az önállóságából.
Róza szeretne ajándékot venni a ballagó Zsoltinak a holnapi ünnepségre, mert a fiú most már iskolába megy. Komoly feladatot kaptam: ma délután találnom kell a városban egy plüss farkast.
Róza azt mondta, hogy arra gondolt, hogy miután átadta az ajándékot Zsoltinak, talán meg is öleli majd.
Esténként iskolásat játszunk. Az olyan, hogy Rózának vannak füzetei, meg ceruzái és a betűket tanuljuk leírni, meg felismerni, de komoly, szertartásos játékelemek között. Hátizsákba teszi az iskolai felszereléseit. Felveszi a hátizsákot a hátára. Bejön a szobába, köszön nekem. Én is köszönök. Megkérdezem, hogy mindenki megérkezett-e. Elhoztátok-e az iskolatáskát. Kinél van író füzet? Vegyétek elő a füzeteteket. Nyissátok ki. Ki szeretné megmutatni, hogy milyen a L betű? Rajzolj nekem 4 L betűt, 3 O betűt, stb. Közben tanárnéninek szólít, jelentkezik, mielőtt megszólal, és egy kis széken ül, velem szemben.
Ha olyat kérdezek, amire nem tudja a választ, akkor suttogni kezd, és azt mondja: "Anya, ezt most játékon kívül kérdezem: milyen a T betű? nem emlékszem."
Aztán pár perc után azt mondom neki, hogy az óra véget ért, tegye vissza a hátizsákba a felszerelését, mert mindjárt kicsengetnek. Utána folytatódik az esti program szokásos, többi része.
Ma reggel Róza azt mondta ébredés után, hogy vicceset álmodott. Kérdem, mit. Azt mondja: Azt nem szeretném elmondani. Ennyiben maradtunk.
Róza jelenleg sárkánykutató szeretne lenni ha nagy lesz.
Zénó jelenleg semmilyen edzésre nem jár, ezért cserébe több mozgást iktattunk az életébe. A rollerrel közlekedés egy ideig ment, de rájöttünk, hogy az iskolában egy rollert nem lehet lezárni, ezért minden órára cipeli magával a hátizsák, a tornazsák és a kabát mellett. A helyzet annyira súlyos volt, hogy az állandó cipekedés miatt már enni nem maradt ideje a szünetekben, úgyhogy a rollert elengedtük.
Most biciklivel jár, ami ilyen szempontból könnyebb, mert le lehet zárni a suli előtt és nincs vele gond, viszont a biciklit nem tudom elvinni félútog, mint a rollert. Szóval háztól házig 5 km-t teker a fiú, oda és vissza is. Ez komolyabb fizikai igénybevételt jelent.
További nehezítés, hogy a biciklivel előfordulnak néha üzemzavarok. Egyik reggel, nem sokkal indulás után felhívott, hogy a híd közepén leesett a lánca. Ez azért volt gond mert én a híd közepén nem tudok megállni a kocsival (még ha pont arra felé megyek is), mert korláttal van elválasztva a bicikli út az autóúttól, ráadásul én nem tudok visszatenni egy leesett láncot!
Jött az ötlet, hogy pár éve Apával visszatették már a leesett láncot együtt. Mondtam neki a telefonban, hogy ugyan már, évekkel ezelőtt vissza tudtad tenni a láncot. Koszos lesz ugyan a kezed, de semmi baj, majd a suliban megmosod. Mire odaértünk a többiekkel a hídra, Zénó már tekert. Nagyon büszke voltam.
Este kiderült, hogy nem egyedül tette vissza, hanem egy férfi megállt neki segíteni, amikor odaért mellé, és együtt csinálták, de akkor is. Az én fiam nem esett kétségbe, hanem cselekedett.
Este azon is elgondolkodtam, hogy ilyenkor azért kicsit el tudom nézni neki, hogy nagy arc, meg vagánykodik, meg felvág ezzel-azzal, alapvetően írtom az ilyen megmozdulásokat a viselkedéséből, de a nap végén, basszus, hány olyan 11 éves van, aki tésztát főz magának, ha éhes, levágja a füvet (és feltölti a fűnyíró akkumulátorát), és megszereli a biciklit, ha leesett a lánc? Szóval egy kicsit azóta úgy érzem, hogy ha minimálisan is, de van mire büszkének lennie.
Más kérdés, hogy a biciklis eset óta több esetben is erre hivatkozva söpröm félre a lámaságát: "mi az hogy nem tudsz összehajtani egy plédet? aki vissza tudja tenni a leesett láncot, az össze tud hajtani egy plédet is". Amivel remélhetőleg nem azt érem majd el, hogy legközelebb visszavesz az önállóságából.
Róza szeretne ajándékot venni a ballagó Zsoltinak a holnapi ünnepségre, mert a fiú most már iskolába megy. Komoly feladatot kaptam: ma délután találnom kell a városban egy plüss farkast.
Róza azt mondta, hogy arra gondolt, hogy miután átadta az ajándékot Zsoltinak, talán meg is öleli majd.
Esténként iskolásat játszunk. Az olyan, hogy Rózának vannak füzetei, meg ceruzái és a betűket tanuljuk leírni, meg felismerni, de komoly, szertartásos játékelemek között. Hátizsákba teszi az iskolai felszereléseit. Felveszi a hátizsákot a hátára. Bejön a szobába, köszön nekem. Én is köszönök. Megkérdezem, hogy mindenki megérkezett-e. Elhoztátok-e az iskolatáskát. Kinél van író füzet? Vegyétek elő a füzeteteket. Nyissátok ki. Ki szeretné megmutatni, hogy milyen a L betű? Rajzolj nekem 4 L betűt, 3 O betűt, stb. Közben tanárnéninek szólít, jelentkezik, mielőtt megszólal, és egy kis széken ül, velem szemben.
Ha olyat kérdezek, amire nem tudja a választ, akkor suttogni kezd, és azt mondja: "Anya, ezt most játékon kívül kérdezem: milyen a T betű? nem emlékszem."
Aztán pár perc után azt mondom neki, hogy az óra véget ért, tegye vissza a hátizsákba a felszerelését, mert mindjárt kicsengetnek. Utána folytatódik az esti program szokásos, többi része.
Ma reggel Róza azt mondta ébredés után, hogy vicceset álmodott. Kérdem, mit. Azt mondja: Azt nem szeretném elmondani. Ennyiben maradtunk.
posted by szokoz | 6:06 du.
|
0 comments
