A pontlevonás története

Rózi nagyon keres valamit a táskámban

Hol van a szív?

Jedlik híd

Ez a fiúk kedvence

és ilyen, amikor éppen színt vált:

Napi Rózi

Március 15.

A gyerekek sok szép dolgot készítettek március 15-ére.

Petőfi Sándor egész alakos képe például Zénó íróasztalát figyeli már napok óta:

Társasjáték is készült,aminek a hátoldalán a kartonból készült játékosok pihenőhelye található:

A játék maga pedig így néz ki, a kezdőpontban "p" és "w" Petőfi Sándort és Weöres Sándort jelöli, természetesen. :)

Az előszobai faliújságra kokárda, hóvirág, aranyeső került, baloldalon felül pedig Kara első értelmezhető figurarajza látható: az alkotó saját magát rajzolta a képre vízesés mellett, füvön állva.

Ez pedig egy csokor kokárda, amiből jókedvűen válogattak a gyerekek.

Nemzeti ünnep

Zénónak ma ünneplőben kellett mennie reggel. Napok óta erre készül, még a pizsamája is kitűzi a kokárdát fürdés után. Így olyan, mintha maga Batman is kokárdát viselne. Ma reggel alig tudott felkelni, de amikor meghallotta, hogy ma kell ünneplőben menni, kipattant az ágyból.

Kara pedig, aki természetesen mindenben utánozza a bátyját, szintén inget és kokárdát kért ma reggel:

Az élet, 3 gyerekkel

Többen megkérdezték már, amióta megszületett Rózi, hogy milyen érzés nagycsaládosnak lenni. Most, egy évnyi tapasztalattal a hátam mögött, megpróbálom összefoglalni. Egyrészt mert tényleg sok mondanivaló kavarog erről a témáról a fejemben, másrészt azért, mert ez az oldal alapvetően az én életemről akart volna szólni, anyaként, aztán hamar átvették a gyerekek a főszerepet, mert róluk nyilvánvalóan több érdekeset tudok mesélni, mint magamról. De most, egy poszt erejéig visszakanyarodunk a kezdetekhez, az én gondolataim, érzéseim következnek, rendhagyóan hosszú bejegyzésben.

(Itt Rózi éppen megcsócsálja a témára vonatkozó, előzetes jegyzeteimet:)

Az első dolog, ami eszembe jut, az az, hogy amíg 1 gyerekem volt, az számított pihenésnek, ha a nagyszülőknél töltött pár napot. 2 gyereknél ugyanezt akkor éreztem, ha 1 gyerek volt otthon, ma pedig már az is komolyabb fellélegzésnek számít, ha 2 gyerekkel telnek a napjaim. Az érzés ugyanaz. Az a felszabadító érzés, amikor jut egy kevés idő magamra, már akkor is jelentkezik, ha "csak" 2 gyereket nevelek, de ez talán csak a hosszú évek rutinjának köszönhető, meg annak, hogy minél nagyobb egy gyerek, annál önállóbb, természetesen.

Az pedig tévhit, hogy 3 gyerekkel több a teendő. Sőt, mire a harmadik gyerek is megszületik, a legnagyobb óhatatlanul önállósodik annyira, hogy akár be is tud segíteni a kicsinél. Mi ilyen szempontból kifejezetten jó helyzetben vagyunk, az iskolás gyerekünk hosszan eljátszik a kicsivel, leköti a figyelmét, megnevetteti, vagy mondjuk tologatja a babakocsiban, rá lehet bízni pár percre bizonyos helyzetekben.

Ami miatt 3 gyereket nevelni fárasztóvá tud válni, azokat megpróbálom pontokba szedni:

- kevés idő jut magamra.
Ebédnél például már meg se próbálok leülni a családdal enni, én ugrálok a gyerekek legkülönbözőbb mondataira: kérek még gombát/galuskát de ne szedjél galuskát/gombát, inni kérek, nem ketchuppal kérem, hanem majonézzel, túl hideg/túl meleg, stb, és arra valahogy nem tudom rávenni őket, hogy ha már egyszer felálltam az asztaltól, akkor mondja a másik is, hogy mit kér. Amikor visszaülök a székemre, akkor találja ki a másik gyerek, hogy ja, ő is pont olyat kér. Hurrá. Az, hogy én mit eszem és mennyit, az attól függ, hogy a gyerekek mit hagytak a tányérjukon, úgyse jutok kajához, amíg ugrálok, hát azzal kezdem, hogy megeszem a tányérjukról a maradékot és amennyi időm van, azt még megpróbálom evésre fordítani. Jó ötlet ilyenkor azt mondani Apának, hogy most hadd egyek végre én is nyugodtan, addig ugráljon ő a gyerekekkel, nekem ez mindig beválik. Tehát gyakorlatilag én ebéd után ebédelek.
Arra meg már nem is emlékszem, hogy mikor volt lakkozva a körmöm utoljára. Ahhoz kellene 30 perc, amíg nem kell nyúlnom semmihez.

-éjszaka.
Minden éjjel legalább egyszer felkelek a legkisebbet megetetni. Mivel óvodás és iskoláskorú gyerek is van a háztartásban, a legkülönbözőbb indokokkal ébresztenek fel második meg harmadik alkalommal éjjelente: az óvodás néha bepisil, komplett ágynemű és pizsama cserére szorul, az iskolásnak fáj a lába a növéstől, kereshetek fájdalomcsillapítót, hogy vissza tudjon aludni. A legkisebbnek meg nem kell semmilyen extra indok arra, hogy bármikor felsírjon. Évek óta nem aludtam napokon át nyugodtan. Hurrá.

(A 3 gyerek, emlékeztetőül:)

- dolgok észben tartása.
Komoly erőfeszítést és koncentrációt igényel az eltérő korú gyerekek napi programjának követése. Az iskolásnak hétfőn és szerdán úszás cuccot kell vinnie, kedd-csütörtök-pénteken tornacuccot. Csütörtökön edzés, szerdán logikaszakkör. Az előadásra fekete pólót kell vennem neki, pénteken főpróbára bevinni a kéményseprő jelmezt, hétfőn előadás. Kedden ünneplőben kell menni.
Az óvodában a szerda gyümölcsnap, pénteken a szokásosnál korábban végeznek az ebéddel. Az óvodai és iskolai ebédbefizetés különböző napokon és különböző heteken van, havonta egyszer. Nehezítésnek az egyik helyre be kell menni sorban állni, a másik helyre be lehet küldeni borítékban, de csak akkor, ha forintra ki van számolva. Mindkét megoldásnak megvan a mag bája.
A kicsinek mindig legyen tápszer és pelenka, ha elfogy a tápszer, fel kell íratni, gyógyszertárban kiváltani. A védőnőnél méricskélés, a gyerekorvosnál kontroll és oltások. Ezekre mind időpontot kapunk, amit be kell tartani.
Ezeken kívül van egy csomó olyan dolog, amit egyszerűen nem lehet beírni a naptárba se, muszáj észben tartani, nincs más megoldás.

- logisztika.
Egyrészt nem mindegy, hogy hol vásárolok. A gyerekek nyavalyognak az Angry birds matricákért, nem vásárolhatok máshol, viszont a gofri a Lidl-ben a legjobb, Apának meg csak az Aldiban jó a cottage cheese. Hurrá.
A legnagyobb logisztikai probléma a gyerekek utaztatása a lakás és az iskola/óvoda között. A sok kóválygást megelőzendő eleve olyan helyre írattuk be őket, amik egymás mellett vannak, így egy parkolással meg tudom oldani a gyerekek leszállítását és begyűjtését, de ha eltérő időben végeznek a heti fix programok miatt, az be tud kavarni. Nálunk a szerda úgy néz ki, hogy az óvodából 3-f5 között lehet elhozni a gyereket, de 4 után már nagyon csúnyán néznek a szülőkre, különösen ha kismamáról van szó. Az iskolás meg szakkör miatt f5-kor végez. Tehát ha elhoznám az óvodást 3 és f4 között valamikor (ami a teljesség kedvéért, most télen azzal jár, hogy 2.45-kor elkezdem szkafanderbe öltöztetni a legkisebbet, megérkezünk az óvodába 3 körül, babakocsit összeszerelem a csomagtartóból, bemegyünk az oviba, könyörgök egy sort az óvodásnak, hogy öltözzön, stb,), akkor kb 4 órára érnénk haza a kocsiból való kiszállást, és 2 gyerek vetkőztetését is beleértve, amikor is indulhatnánk is vissza azonnal az iskolába, mert 15 perc felöltöztetni őket és az út is 15 perc kb. Hát ezt nem csinálom. Szerdánként bent marad az óvodás az óvodában 4-ig! És minden héten begyűjtöm a rosszalló pillantásokat, néha napján pedig a megjegyzéseket is. Hurrá.
Ebéd után is elhozhatnám ugyan az óvodást, de a pár bekezdéssel feljebb vázolt akut kialvatlanságom miatt mindenkinek jobb, ha a gyerek az óvodában alszik. (Kivéve az óvónőket persze). Egyrészt itthon nem akar elaludni az az ebadta, másrészt ha rá is tudom venni, annyi idő elmegy vele, hogy addigra a kicsi tuti felébred, vagyis az én alvásomnak így is, úgy is lőttek. Olyan szerencsém sose lesz, hogy a 2 gyerek egy időben álmosodik el. Ezt vegyük alapvetésnek.

-háztartás.
Egy 5 tagú családnak statisztikailag legalább 3 hálószobára van szüksége, különösen ha nem egyneműek a gyerekek. Ez olyan lakás alapterületet feltételez, amit 3 gyerek mellett nem lehet egy szuszra kitakarítani. Én úgy csinálom, hogy minden nap takarítok egy kicsit. Egyik nap a konyhát, másik nap a fürdőszobát, utána a hálószobákat, minden másnap porszívózás (kutyás család vagyunk),

néha fel is kell mosni, vécéket fertőtleníteni, és mire minden kész, addigra bekoszolódik az első. Muszáj minden nap foglalkozni a takarítással. A háztartással kapcsolatos logisztikai problémáim legfontosabbika az, hogy porszívózni csak akkor lehet, ha a gyerek ébren van, felmosni meg csak akkor ha alszik, tehát ezeket ráadásul időzíteni is kell.
Ha marad némi idő a délelőttből, akkor jön a mosás, teregetés, vasalás, tiszta ruhák elpakolása, bevásárlás (különböző boltokban, ahogy írtam), néha napján főzés, mint luxustevékenység.
A bevásárláshoz kötődik, hogy Apa FMCG szükségleteit is figyelemmel kell kísérnem (kávé, külön fogkrém, borotvahab, hónaljbekenő, kontaktlencse folyadék), amiket az előtt kell pótolnom, hogy kifogynának, és nehezítésként ő jelenleg külön fürdőszobát használ. Hurrá.
Szintén ide tartozik: a kódok, amiket álmomból felébresztve is tudok: a Tescoban a kornspitz kódja 7191. Ez azért tudom, mert gyakran veszek belőle, mert Apa szereti, de a pénztárakban található péksütemény lexikon NEM tartalmazza. Egy idő után rájöttem: a legegyszerűbb ha én megjegyzem és segítek a pénztárosoknak. Mindig nagyon hálásak érte. Az iskolás gyerekem tölthető radírjába olyan utántöltőt kell vennem, aminek a kódja ER-100PK.

Kara óvodai kódja a névjegyzékben 1515, így hamarabb megtalálják a sok Kovács közt a befizetéskor. Nem sorolom.
3 gyerekkel nekem a hétvége a főmunkaidő. Hét közben nyugi van itthon, miután mindenki elment itthonról reggel, úgy osztom be az időmet, ahogy akarom, de hétvégén aludni se tudok, mindenki itthon van, ami sok munkával jár, takarításra nem marad lehetőség.
Ha az 5 tagú családnak kertje és/vagy kutyája is van, az külön feladatokat ró a háziakra. Ebbe bele se megyek, nekem ilyesmire nem jut időm. Soha.
Aztán ömlesztve a többi, észben tartandó, fontos tennivaló: a kukát 2 (!) hetente csütörtökön viszik el (ezt még a telefonom naptárába se lehet beírni, hogy "kéthetente csütörtökön" kell a riasztás), óraállások diktálása a megadott időben, utalások, néha egy-egy adóbevallás vagy költözés extrának, stb.

És akkor nekem még könnyű dolgom van, hiszen eldobható textilpelenkát használok, van mosó- és mosogatógépem, van üveges bébiétel a kamrában és alapvetően mindenki egészséges a családban, tehát nincsenek többlet terhek, amik megnehezítenék az életünket.

Nagyjából ezek miatt fárasztó sok gyereket nevelni. Kialvatlanul meg főleg, de a multifunkcionalitásomra néha még büszke is tudok lenni, és az jó érzés. És ha Apa hetente több alkalommal megkérdezi, hogy ugyan miért nem aludtam, amikor a kicsi is aludt nap közben, már csak annyit mondok: Azért! És a mondat második felét (=a második szót), amit felindultságból tennék csak hozzá, a békesség kedvéért elnyelem.

Ami pedig a legfontosabb: állandó és feltétel nélküli, nagyszülői segítség nélkül már tuti, hogy megőrültem volna. Még valamikor évekkel ezelőtt. Örök hála nekik mindenért.
Eleinte egyébként még vacakul éreztem magam, ha a gyerek(ek)et náluk hagytuk, szar anyának éreztem magam, amiért lepasszolom a gyerekeket, de egy ponton rájöttem, hogy ha nem lenne időről-időre lehetőségem arra, hogy pár napot pihenjek, talán már nem is lennénk egy család. Ha én jókedvű vagyok, a gyerekek is jókedvűek. Ha mi jókedvűek vagyunk, Apa is jókedvű, amikor hazaér. Ha viszont én kialvatlan, ingerült, és türelmetlen vagyok, akkor ugyanez ragad át mindenkire. Amikor ezt felismertem, megnyugodtam. És nem zavar, ha mások nem így gondolják.

Én minden olyan anyát, aki 3 gyereket nevel és mellette dolgozik is (ami számomra a lehetetlen küldetéssel egyenértékű), sőt a kertjét, és a kutyáját is gondozza, hőssé avatnék. De komolyan: 3 gyereket tisztességgel felnevelni egyrészt olyan munkát jelent, ami mellett eltörpül és jelentéktelenné válik mindennemű irodai tevékenység, másrészt olyan felelősség, ami önmagában elég ahhoz, hogy az ember egy élet munkájának tekintse.

Még valami, állatok témában. A gyerekek most találták ki, hogy hüllőket akarnak tartani itthon. Még gondolkodom rajta, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Egy gekkó és egy kígyó a vágyak netovábbja. Próbálkoztunk olyanokkal, hogy egy állat még jöhetne, ha ők vállalják a gondozását, állapodjanak meg, hogy melyik legyen, de annyira távoliak az álláspontok, hogy a nagyobbik pár napja azt mondta: vállalja, hogy eteti az öccse gekkóját is, csak hadd kapja meg ő is a kígyót, amit kér.
Kezdem elveszíteni a humorérzékemet.

Tömény giccs

Egyik éjjel, amikor nem tudtam aludni, letöltöttem egy képszerkesztő programot és akkor született ez a csodás kép Róziról.

Napi Rózi

Ez a pöttyös leggings nagy kedvencem.

Zénó segít Apának bútort szerelni:

Fánk és keksz

Tegnap Apa hozott haza egy doboz bécsi fánkot és egy doboz kekszet. A fiúk a fánkot hamar eltüntették, de abban bíztam, hogy a kekszből azért nekem is jut majd. A keksz felét este szintén megették, de megállapodtunk, hogy a másik felét meghagyjuk mára.

Reggel a gyerekek hamar felkeltek, és lerohantak a konyhába. Engem már gyanúsan csokis szájjal ébresztettek. Kérdem:
- Megettétek a csokit korán reggel?!
- Neem, neked is hagytunk.

Lemegyek és ezt látom az asztalon, precízen odakészítve az én helyemre:

Aztán Kara pontosított:
- De tudoood, el kell majd felezned.
- Miért?
- Hát tudoood, hogy Apának is jusson!

--

És ezek után egy arcra eséses baleset végén Kara ezt az egyet is elkérte magának, hogy megnyugodjon és abba hagyja a sírást.
Nesze neked.

Hasizom gyakorlat az emeletes ágyon

Rózi meg akarja nyalni a ragtapaszt az emeletes ágyon, de a rácstól nem fér oda a feje:

Nálunk is van tehetséges zenész gyerek a családban (2. rész)

Kara rock gitáros produkciója:

Zénó számzárral védte le a ruhás szekrényét. Még nekem se árulja el a kódot.

Ördög és pakol

Rózi egy (pakolós) napja képekben. Csak hogy Apa is megismerje a tündi-bündi, édi-bédi kislány valódi arcát.

Először a konyha fiókot pakolta ki.

 Aztán megkóstolta a dörzsi szivacsot.

 Kipakolta a táskámat. (Itt még virágmagot is talált.)

 A kutya tálja közelében inába szállt a bátorság, de megpróbálta azt is kiborítani.

 A saját fiókját kirámolni gyerekjáték. Csukott szemmel is megy.

 Itt pedig Kara játékos fiókjában kutat kincsek után.