És most jöjjenek a sötétszürke hétköznapi gondjaink, nehogy szó érje a ház elejét, hogy csak csupa rózsaszín fedőlakkot festek ide.
Úgy kezdődött, hogy pár hónapja káromkodós youtube videók söpörtek végig a 3.b-n. Zénó élen járt a káromkodások visszamondásában, pont úgy, mint bármilyen memoriterben, amit rendre ő tanul meg és mond fel elsőként minden alkalommal az osztályban. Amikor a többi szülő meghallotta, engem vettek elő, hogy az én gyerekemtől tanulják a többiek, és rá akartak venni, hogy tiltsam el a gyereket a youtube-tól. Én akkor azt mondtam, hogy inkább megértetem vele, hogy hülyeség a káromkodás és megvárom, amíg megérti, szemben azzal ha eltiltanám és csak a hátam mögött nézné a tiltott videókat és megtanulná törölni a historyt. Ez szerintem tartós bizalmatlanságba vezet.
A káromkodás lecsengett, most a nagyképűség vette át a szerepét. Barátokkal szemben, Karával szemben, velünk szemben. Alakítjuk.
Karával most irígy is, meg lekezelő. Kara egész jól viseli, mi pedig közbelépünk, ahol szükségesnek érezzük. Volt egy emlékezetes történet az EYOF-os plüsskakasról, ami 3 év után előkerült a fiók aljáról, és most, hogy Kara szeretne vele aludni, hirtelen olyan fontos szerepet tölt be Zénó életében is, hogy nehogy oda kelljen adni Karának. A plüssállatot. 10 évesen. De folyamatosan megy a lekezelés is, kimondottan olyan dolgokra, amiket igaz, hogy most ő csinál meg gyorsabban, vagy ügyesebben, mint Kara, de 3 éve ő lassabban és ügyetlenebbül csinált meg, mint Kara most. Elég bosszantó. És felesleges is.
Aztán jött a kanalas történet:
Azt mondja, tényleg haza akarta hozni azt a kanalat, mert megtetszett neki. Nem értjük azóta se, de megigértettük vele, hogy többet nem csinál ilyet. Elég sokat törtem a fejem, de arra jutottam, hogy a lopásról egyszer sem beszélgettünk a gyerekkel. Soha nem mondtam olyat, hogy nem szabad lopni. Nyilván nem azért, mert szerintem szabad lopni, hanem azért, mert egyszer se merült fel a téma 10 év alatt. Tehát nem tudom neki azt mondani, hogy "hányszor megmondtam, hogy ne lopj!" Egyszer se mondtam!
A délutáni foci pedig igazi NB1-es szabályok szerint zajlik: megy a vita, veszekedés, felrúgtál, nem rúgtalak fel, akkor legközelebb felrúglak, szöglet, nem szöglet, besértődök, leülök, nem játszom, leszarom, gól, nem gól, kapufa, hülye vagy, vitatkozás vég nélkül, játék helyett. Nem bírja megérteni, hogy a haverokkal focizásnak nem az a lényege, hogy ki hány gólt lő és mennyire szabályosan. Mi az anyukákkal felváltva röhögünk meg fogjuk a fejünket napi 1 órán át.
Most már a jegyei is romlanak. Csupa 5 alá meg 4 alá-alá. Mi mondogatjuk ugyan, hogy ez már négyes, meg hármas, csak jószívű pedagógusaink jóindulatból nem írják be. Nem érti. Elég ciki, mert nyilván van egy ponthatár, ameddig 3-as és ahonnan már 4-es a jegy, nagyon nehezen tudom értelmezni, hogy a gyereknek minden dolgozata, témazárója 5 alá meg 4 alá. Látványos.
A romló jegyek pedig annak a következményei, hogy Zénót beszippantotta a számítógép, hétvégén veszekedni kell vele hogy leckét írjon, meg a dolgozatokra tanuljon. "Majd mindjárt". Érdekes viszont, hogy ha angol szavakat kérdezek tőle, azokat tudja, anélkül, hogy foglalkozna vele, Azt mondja, odafigyel az órán és ott meg is tanulja. Matekozni se szoktunk, azt is érti.
