Zénó és csapata bejutott idén egy biológiaverseny döntőjébe is. Ez a matek mellett azért volt meglepő, mert soha nem volt terve a biológiával és nem is tanultak rá, csak jelentkeztek rá és küldözgették be a válaszokat.
A verseny menete eltér a megszokottól, fertőző betegségek témaköre köré építve előzetesen kiküldött tájékoztató anyagokból kellett felkészülniük (Zénó más egyéb mellett a szexuális úton terjedő betegségek témáját kapta), és 2 kör után bejutottak egy projektmunkát igénylő harmadik körbe is, országosan a legjobb 35 közé.
Itt olyan komplex feladatuk volt, aminek a lebonyolításához megpróbáltam segíteni neki, pontokba szedtem a kiírás alapján, hogy melyik feladatot hogyan, mikor oldják meg, hétköznap és hétvégéni is kellett volna dolgozniuk annak érdekében, hogy időben elkészüljenek minden részfeladattal. A biológiatanár nem vesz tudomást a történetről, tehát egyedül kellett volna megbirkózniuk a feladattal. Zénónak van affinitása a csapatvezetéshez, ezért próbáltam neki idővonalat adni a szervezés gördülékeny lebonyolításához. Azt hittem, hogy segítek vele.
Zénó azonban kifejezetten zokon vette és elég rideg stílusban elküldött, mondta is, hogy a listámat nem fogja használni, nincs rám szüksége, meg fogják oldani, amit kell és idejük is van elég. (egy hónap alatt 20 slide-os prezit készíteni, előadni, azt dokumentálni, a preziból iskolarádióban leadható rövidebb szöveget szerkeszteni, azt beolvasi, A3 méretű plakátokat készíteni, kinyomtatni, megoldani az iskola folyosóját történő elhelyezésüket, azt is dokuemtálni, majd egy kérdőívet szerkeszteni a témában, azt kitöltetni, majd a kapott válaszokból elemzést írni és ezt mind-mind beküldeni szerintem 15 évesen embert próbáló feladat.
Szóval Zénó egyre elutasítóbb lett, és elég támadó hangon küldött el a fenébe, ha csak érdeklődni próbáltam is, amit nekem eléggé zokon vettem. A második-harmadik napon (gyors lefolyású volt ez az ügy) annyira megbántott, hogy iskola előtt reggel elmondtam neki, hogy szerintem azzal, hogy segíteni próbálok, nem tettem annyira rosszat, hogy büntetnie kellene engem, és amit csinál, (visszadumál, vagy levegőnek néz felváltva, pedig egyik se szokása), az szerintem nem jogos, nincs oka rá, hogy így viselkedjen. Tényleg megijedtem, hogy a kamaszodás mégis utoléri a gyerekemet.
Aznap délután elvittem Karát infó edzésre, amikor hazaértem, nem vettem észre, hogy Z nincs otthon. Azt hittem, a szobájában játszik és be se köszöntem neki. Nyílt az ajtó, a bejárait (!), bejött Zénó egy óriási csokor virággal. Kiderült, hogy amint kiléptem a lakásból, ráguglizott a győri virágboltokra, megnézte térképen, hogy hol van a legközelebbi, és elsétált virágért. Nem választott egy random csokrot, hanem köttetett nekem egy újat és hazahozta nekem.
Én teljesen le voltam döbbenve. Nem csak a gesztuson, hanem a tálaláson is. Bejött a gyerek az ajtón és kerek egész mondatokkal teljesen őszintén bocsánatot kért. Elmondta, hogy úgy érzi, hogy megbántott engem és a virággal szeretne elnézést kérni.
Nem szoktam ölelgetni ezt a fiút, mert nem szereti, megpuszilni pedig kb évek óta nem volt alkalmam, mert alapvetően tiszteletben tartom, amit kér, még ha nekem nehezemre esik is, de most kapott ölelést és puszikat is, pont nem érdekelt, hogy mit akar és mit nem.
A fotót egy héttel az eset után készítettem a csokorról, hogy legyen valami csúnya is ebben a történetben.
Címkék: büszkeanyuka, kazinczy
