Aranypart

Van egy ilyen árnyékos játszó a Duna parton.

Róza alszik

Nem tudom, hogy a hőségtől, vagy mi miatt, de Róza mostanában felébred éjszaka. Nekem pedig nem nagyon van kedvem az emeleten ülni az ágya mellett, amíg visszaalszik, úgy hogy a (lustaság) egyszerűség kedvéért odafektetem magunk mellé.

Kicsit bonyolult így aludni, de nem hagyjuk keresztbe fordulni és más módon partizánkodni, úgyhogy végülis meg lehet szokni és én is vissza tudok aludni.

Viszont az elég megdöbbentő, hogy mekkorát nőtt ez a lány mostanában. Már eltűnt a kisbaba testaránya, egészen nagylányos. Szeret öltözködni, kiválogatja magának a ruhát amit felvesz és fel is veszi egyedül. Szereti a szép cipőket. Felpróbálja a táskáimat. Kipakolja őket. Megnézegeti a rúzsokat, tegnap be is kentem a száját vele és illette magát a tükör előtt, annyira tetszett neki. Fura.

Róza ír

Ajkán láttam, hogy Róza az egész család neveit le tudja már írni, a mienk kivételével. Mami, Géza, Róza, Zénó, Kara már megy, úgyhogy amikor hazajött és írni akart, nyilvánvaló lett, hogy mi a cél.

Apa nyilván elájult amikor meglátta ezt:

Egy nap a gyerekekkel

Péntekre szabadságot vettem ki, és hazahoztuk Rózát is. Meggylekvár főzés volt a program, utána szabadon választott egyéni elfoglaltságok.

A fiúk eleinte lelkesek voltak, de nem sokáig tartott és hamar rájöttem, hogy miért. Zénónak megígértem még az eper szezonban, hogy segíthet lekvárt főzni, akár úgy is, ha emiatt kiveszem egy napra a suliból és velem jön epret szedni, vagy éppen kimagozhatja a meggyet a lekvárhoz, csak segítsen. Ez megalapozta a korai lelkesedést, de a fiam hamar rájött, hogy nyári szünet van, tehát extra előnyökkel mégsem jár már a munka, úgyhogy pár perc után feladta. És akkor jött Róza: 

 Teljesen egyedül, leszárazott és kimagozott kb 2 kiló meggyet. Ez azért meglepő, mert a munka meglehetősen összetett, és monoton. Először csak a szárat szedte le a gyümölcsről és én magoztam. Ő eleinte le se tudta nyomni a magozónak karját. Aztán megmutattam neki párszor és teljesen belejött, egyedül akarta csináni. Én időközben magára is hagytam, amíg kavargattam bent a lekvárt, de az se zavarta, kitartóan folytatta a munkát és amikor elfogyott a meggy, kért még többet, hogy magozhasson. Mindezt a 35 fokban, az udvaron.

 Elkészült a lekvár és elmentünk az állatkertbe. Bérletesek vagyunk, nincs dráma a sorban állással. Nem láttuk még az új bejáratot és a zsiráfok új kifutóját, úgyhogy ezek mindenképpen sorra kerültek és a nagy kedvenc fehér tigris család is.

 A játszótéren is megálltunk egy fél órára. Órára.

 Készült csoportkép is:

 Aztán frizbizni kezdtek a fiúk, valamiért a zsúfolt játszótér közepén. Kisebb balesetek után át tudtam terelni őket egy üres, füves területre.

Utolsó nap

Utolsó napra hagytuk a minden tengerparti nyaralásunk fénypontját jelentő motorcsónakozást.

 Fél napra béreltünk csónakot és kimentünk Valettából a part mellett, hogy megnézzük Comino szigetét.

 Ez a sziget lakatlan része az országnak, csak a túristahajók visznek oda csoportokat strandolni.

 Ilyen részei vannak, Chrystal lagoon, Blue lagoon, mind gyönyörű, viszont rettentően túlzsúfolt, hajókkal és emberekkel egyaránt.

 A víz színe a sötét kéktől, a türkizen át, a közép zöldig minden féle lehet, pár méteren belül is.

 A búvárkodó családtagok repestek az örömtől. Remek vízalatti felvételek készültek, halakkal, rákokkal, tengeri sünnel, szerencsére a GoPro-t magunkkal vittük.

 Ezen a képen nem végeztünk színmódosítást, itt a tenger ilyen zöld volt. Pár helyen leparkoltuk a csónakot is a család (egy része) beugrott a vízbe. Én napoztam.

Hazafelé fél órás késést hozott be a WizzAir, teljesen meg voltam lepődve. Kényelmes volt, de azért végtelenül jó érzés volt a saját autóba beszállni.

Harmadik nap

A harmadik napon egy béna strandot találtunk, harsány, olasz maffiózókkal tele, viszont ott egészen homokos volt a stand. Kara itt érezte magát a legjobban, térdig ért neki a víz és hosszan be tudott sétálni.

A belvárosra jellemző kis utcák balkonjai nagyon egységes képet mutatnak, rengeteg ilyet fényképeztünk.

Második nap

Második nap egy olyan strandot találtunk a Sliema városrészben, aminél szebbet szerintem még nem láttunk. 

 Búvárparadicsom, a város közepén.

 Képeslapra való háttérrel, a sziklák tetejéről a belváros látszik, ahol a szállásunk volt.

 Kara is sokat volt a vízben, de a legkisebb méretű búvármaszk is nagy volt rá, ezért ő csak úszkált meg strandolt.

 Egy megkapó látvány: a helyi könyvtár előtti téren körben olajfák, alattuk méretes, túrista-csalogató kávézó terasz.

 Este étterem, limonádé, prosecco, utcazene, forróság, szeretet, és jókedv.

Málta 2019

A szép bizonyítványért, meg az egész évi ügyes munkájukért repülőutat kaptak a fiúk. Régóta mondogatták, hogy ki akarják próbálni a repülést. Máltát választottuk, mert az olyan kicsi sziget, hogy nem kell órákig bolyongani, mire eljutsz a tengerpartig. Az egész sziget kb 10 km hosszú, jól behálózott buszközlekedéssel. Ideális egy hosszú hétvégére a gyerekekkel.

Előre elmagyaráztam a fiúknak a repterek kialakítását, a beszállást megelőző biztonsági intézkedéseket, a beszállás folyamatát, meg egyéb, általános tudnivalókat. Nem kaptunk ablak mellé szóló helyet, de a felszállás és a leszállás nagyon tetszett Karának, a korai kelés ellenére ő nagyon fel volt dobva egész úton, Zénó viszont nem érezte magát komfortosan, viszont nem mert látványosan nyavalyogni, mert elég hülyén nézett volna ki, hogy az öccsének semmi baja, ő meg mondjuk fél a repüléstől. De visszafelé már mellettem akart ülni.

 Így néz ki Málta. Valetta legtöbb utcájának a végén már látható a tenger. A belváros elég kicsi, kusza és koszos. Érzésre mintha olasz kisváros lenne, szűk utcákkal, mediterrán típusú lakóépületekkel, viszont olyan dimbes-dombos minden utca, mint kb San Francisco.

Az autós forgalom borzalmas, és nem csak a jobbkormányos közlekedés miatt: minden kocsi törött, sérült, egy nap után pontosan értettük, hogy miért. Alig férnek el egymástól a kis utcákban. Minden autó koszos, autómosót egyáltalán nem láttunk a szigeten, mint ahogyan autószerelő műhelyt sem, láttunk viszont olyan kocsit, aminek a felét duck tape tartotta a helyén.

A víz láthatóan nagy érték a szigeten, nyilván nem autómosásra használják, ezt valahogy értjük. Viszont hogy a vezetékes víz gyakorlatilag sómentesített tengervíz, arra nem voltunk felkészülve. Próbálkoztunk a palackozott vizekkel is, de azok is rossz ízűek voltak.

 Ezt láttuk a szobánk ablakából. Egy csomó dolog utal arra, hogy egészen 1974-ig angol gyarmat voltak, egy piros, angol leveles láda látható a képen, de voltak tipikus fekete szemetes ládák is, és nyilván, telefonfülke is akad a szigeten, ami tisztára angol kinézetű.
A szemétszállítás is furcsa: nem fér el egy hagyományos kukás autó a belvárosban, ezért simán a szemetes zacskókat teszik ki a házak elé a lakók, azokat kerülgetik a túristák. Szerencsére rengeteg macska él a szigeten, valószínűleg csak emiatt nem terjedtek el a patkányok.

 Ezt pedig a teraszról, oldalra kinézve. Nem kellett messzire menni a strandig, ráadásul nagyon szép, sziklás partjuk van, tiszta vizű a tenger, Zénónak egész nap csak a fenekét lehetett látni, mint búvárkodás közben mindig.

 A főtéren van egy hatalmas szökőkútjuk, ami éjjel elég látványos. A belváros elképesztő hangulatú este. Első este sétáltunk egy nagyot és a fiúk kerestek egy megfelelő éttermet, ahol sea food-ot lehetett kapni.

Kara évzárója

Kara is kitűnő lett. Megszerezte az aranyötöst, amit 100 ötös után osztanak a sulijában. Nagyon várta már az év végét, az utolsó napokban szenvedett a forróságtól, pénteken már nem is vittem be a suliba.

Ibolya néni zárja az évet az osztályteremben:

 Itt veszi át Kara a kitűnő bizonyítványért kapott jutalomkönyvet:

 A lufieregetésnek a környezetre ható negatív következményei pedig még bizonyára nem jutottak el az iskolavezetésig, mindenesetre a gyerekek szeretik, látványos záróeleme az ünnepségnek:

Zénó évzárója

Zénó az első évét zárta a Kazinczyban. 

Nem bántuk meg, hogy rábeszéltük a 8 osztályos gimnáziumra, a tanári kar, a pedagógusok hozzáállása, felkészültsége, és általában az iskola működése egész más, mint az általános iskoláké.

Szerintem jó helyre került.

Kitűnő lett most is, (itt is), de ez nem meglepő egy ilyen szűrőn átesett, válogatott gyerek csapatnál. Megkapta élete első hármasát is, egyet honismeretből, egyet angolból, szóval egyértelműen elindult lefelé a lejtőn, és gyakran lusta tanulni, ezt a szintet most még IQ-ból nyomja.

Az ünnepséget az emeleti ablakból néztem végig: 

 Balázs, a barátja ül mellette:

 Evelina néni, az osztályfőnöke:

Kara arany ötöse

Az idei első lekvár

A tegnapi munkánk eredménye. 1,5 órát hajlongtunk az eperföldön 30 fokban, utána végigjártuk a város zöldségeseit kaporért a kovászos uborkába, utána nekiláttunk feldolgozni 8 kg epret. Zénó végig segített. Kara papírfeliratot készített az üvegekre. Este 8-kor elégedetten dőltünk hátra.

Prága

Hazafelé megálltunk Prágában várost nézni. A táncoló háznál indítottunk.

Egy kis szigeten találzunk játszóteret. Ez a pörgő szék volt a legnépszerűbb, Kara olyan rosszul lett tőle, hogy otthon 3 napig nem evett a kavargó gyomra miatt.

 A Károly híd első pillére. Tömve túristákkal, persze, főleg ázsiai és amerikai népekkel.

 Egy légy a házfalon.

 A Mozaik hotel előtt ilyen tetszetős ülőalkalmatosságok várják a fáradt túristákat.

 Ezen meg már meg se lepődtünk.

Seiffen - Olbernhau

Ez német kisváros és környéke arról nevezetes, hogy itt gyártják a fából készült karácsonyi díszeket és egyéb kiegészítőket, fából. A város múzeumában nagyon szép kollelciót mutatnak be a helyi kézművesség remekműveiből.

A piramid nevű, módosított adventi koszorú tetején az a ventillátor forogni is tud. Ez az óriás példány elektromosan hajtott, de a mécsesekkel működő kisebb verziónál a felszálló hő megforgatja a propellereket.

 Csillárok, szintén fából.

 Ilyen a táj arrafelé. Ahol nincs épület, vagy járda, ott minden zöld. Nincs kerítés, meg egyéb