Színterápia

A kajákkal nem állok jól, nem ízlik semmi. Gyakorlatilag gyümölcsökön élek, azok közül is a zöldek ízlenek a legjobban, a kivi meg a zöldalma. Pirosakról álmodom, dehát tél van. Sehol egy friss málna, vagy görögdinnye. Vagy akinek van, az tegye fel a kezét gyorsan. De nem ám mirelit, hanem igazi.

A bébi közben 1-2 centisre nőtt. A következő vizsgálatot még nem is említettük, de máris a második tűszúrásra koncentrálok, most jobban fogom csinálni, mint az elsőt. Szugerálom magam: 'a tű a barátom, a tű a barátom, nem bánt engem, a tű a barátom'.

Éjszakánként meg alvás helyett gondolkodom. Nem a tűabarátomon, hanem más, fontos dolgokon, ami van az életemben, nappal meg csak aludnék, úgy szeretem, hogy nem kell 9re beérnem az irodába, nekem olyan jó. Mindig arra kell rájönnöm, hogy nekem olyan jó. És ez olyan jó.

Már a könyvelőlány is tudja, hogy terhes vagyok, megkérdeztem, mi a teendő, mi lesz most a céggel, satöbbi. Úgy örült. Sőt, ma értesítettem a nagyszülőket is, erre már hetek óta készülök, és végre túl vagyok rajta. Lényegretörő és tárgyilagos voltam. És kaptak egy fotót is, hogy könnyebb legyen barátkozni a gondolattal.

Egyébként még egy előnye van ennek a terhesség dolognak, ha görbén tartom magam a széken, akkor nyomom a hasamat. Kénytelen vagyok kihúzni magam és egyenes háttal ülni, különben fájok. És még a tartásomat is javíccsa.

Egyéb változások

Az émelygés és hányás kombináció ezidáig elkerült. Az étkezési szokásaimon nem sikerült érdemben változtatnom, de mostanra sikerült minden kajától görcsöt kapnom: nem ízlik semmi, nem kívánok semmit, ami elérhető, vagy megkapható, viszont egyre többet vágyakozom a földrajzi helyzetből és éghajlatból következően megkaparinthatatlan gyümölcsök után, úgymint mézédes görögdinnye, cseresznye, vagy földieper. Az éjszaka közepén szilvalekváros derelye illatára ébredek, aztán szomorúan legyintek és visszafekszem.

Nem hízom, de a hasamon már látszik egy kis dudor. Próbáltuk lefényképezni, de a fotón nincs kivehető íve a hasamnak, élőben viszont szerintem látványos a különbség.

Akárhogyis, ennyi elegendő ahhoz, hogy ne tudjak hasonfekve aludni, ami szintén megvisel. Minthogy napokat tudnék végig aludni (vita tárgya, hogy fáradékony vagyok-e vagy csak szimplán elhagytam magam), de máris hosszú ideig kell forgolódnom, míre találok olyan pózt, amiben el tudok aludni. A hajnali kelésről szerencsésen leszoktam. Ha nem lennék marha éhes reggelente, végig tudnám aludni az egész délelőttöt minden nap.

A hason fekvésnek nem csak a hasam, de a melleim is akadálya, nagy meglepetésemre B75-ről alig egy hét leforgása alatt C85-re újítottam, ami egyrészt boldogság (mindig nagyobb melleket akartam), másrészt fájdalom. Most, hogy úgy festek, mint pornószínész a mellműtét után, és kb ugyanannyira fáj is, átértékelem a plasztikai sebészet helyzetét, a természetes úton előálló méretnövekedés mégis csak vonzóbb megoldás, a hatékonysága megközelíti a műtétét, hasonlóan gyors eredményt hoz, majdnem akkora fájdalommal jár, bár nem kevésbé költségkímélő megoldás, már ami a terhességgel járó járulékos költségeket illeti (kiságy, babakocsi, stb.)

Az eredmény tartósságáról viszont csak később fogok tudni beszámolni.

A tű

Mindig tudtam, hogy a tű nem lesz a barátom. Bármilyen trancsírozást megnézek a tévében, agyműtét, zsírleszívás, vérfolyás, de ha egy ember testébe tűt szúrnak, az a legnagyobb kínzás, azt nézni se bírom. A puszta látványa is fáj.

Tőlem még sosem vettek vért, de tudtam előre, hogy ez lesz a legnagyobb trauma az egész terhesgondozás alatt. Éhgyomorra beültem egy idegen nő székébe, végig néztem, ahogy felcimkéz 6-7 vértartó edényt, aggódva megkérdeztem, hogy abban mind az én vérem lesz-e majd, aztán vakmerően kinyújtottam a kezem.

Az első szúrásra elzsibbadt a középső ujjam és mérges kígyókat megszégyenítő hangon sziszegni kezdtem. Nem volt jó helyen a tű. Szerintem én ezt hamarabb tudtam, mint a nő, aki a beavatkozást próbálta elvégezni, de türelmesen mondogattam neki: tényleg?

Azt mondta, annyira remeg a kezem, hogy nem tud beleszúrni a vénámba. Próbáljak meg nem remegni. Kösz. Ha van még iyen jó tanácsod, állj elő vele.

Kb egy perc után kivette a tűt és megkérdezte hogy vagyok. Ha van még ilyen okos kérdésed, tudod.. Mondtam neki, hogy nem vagyok rosszul, hiába nézeget, nem fogok elájulni, csak félek. Mondtam azt is, hogy ne haragudjon, meg hogy nem akarok neki gondot okozni, de tényleg félek. Akkor már a szomszéd székbe nem hívtak új delikvenst, az ott ülő munkatárs is átfáradt az én székem mellé és ketten próbáltak meggyőzni arról, hogy nincs miért úgy remegni. Ettől kellett volna megnyugodnom..

Jött a jobb kezem. Balra nem tudtam nézni, mert ott is láttam a többi szerencsétlen társamat vérvétel közben, így ismét a fal felé fordítottam a kezem, dehát úgy láttam a saját jobb kezemet. Mondta a nő, hogy nézek a szemébe, nehogy rosszl legyek. Mondtam, hogy én nem akarom látni a saját véremet, mert attól biztosan rosszul leszek. Ezen a ponton elárultam nekik, hogy azért vagyok ennyire tapasztalatlan, mert tőlem még sosem vettek vért. Na, erre forgatták rögtön a fejüket, hogy szóljanak a többi vámpírnak: 'tőle még sosem vettek véééért'. Erre egy harmadik is odajött. Hurrá. Fájt a szúrás, de nem lettem rosszul, egyszer mondták, hogy készen vagyunk. Lenéztem az asztalra, tele volt a 6 fiola, szép munkát végeztek a könyörtelen vámpírok.

Mondták, hogy maradjak ott egy kcsit, dőljek hátra.
- Nem dőlök.
- De jól van? Biztos jól van?
- Jól vagyok. Nem áulok el.
- Jó, csak tudja, aki elájul, az nagyon hirtelen ájul el.
- Hurrá. Én nem fogok, higgye el.

Azzal áttámogattak egy pihenőágyra, hogy feküdjek le. Nem feküdtem le. G várt a folyósón, ki akartam menni. Nem engedtek. Azt mondták, inkább maradjak. És különben is, miért nem fekszem. Mert nem akarok.

Aztán elköszöntem tőlük és kimentem a folyósóra sírni egy kicsit.

Elhatároztam, hogy én többet nem adok vért. Majd beküldök magam helyett valakit. Sőt, a kórházba sem megyek be többet. Nem vagyok én beteg. A szüléskor meg kérek házhozszállítást. kihozza a DHL, én meg aláírom, hogy sértetlen állapotban átvettem, dátum aláírás Anyuka.

Számok bűvöletében

Az orvostudomány bukásra áll matekból. Az utóbbi napokban jöttem rá erre, íme a bizonyítékaim.

Az emberi faj 40 hét alatt hordja ki az utódát. A 40 hét (havonta 4 héttel számolva) 10 hónap, nem 9. Egyes leülhet.

A 40 hetet az utolsó vérzéstől számítják és nem a teherbe esés napjától. A kettő között eltelik barátok közt is 14 nap, vagy annál több is. Mikor az ember teherbe esik, akkor rögtön a terhessége 3. hetét tapossa, mivel az első 2 hét már el is telt akkor, amikor még nem volt terhes. A terhesség 3. hetében (ami tulajdonképpen az első..) még senki nem sejti, hogy igazából terhes. A negyedik héten sem, csak az ötödiken, amikor jön az első jel. Illetve nem jön.

Előveszi az előre megvásárolt gyorstesztet, de az eredmény lehet negatív is, mert még annyira friss a dolog, hogy ki sem mutatja. Eltelik még egy hét, akkor látszik a 2 csík a kis ablakban, ezzel a terhesség 6. hetébe léptünk.

Egy telefon a nőgyógyásznak, aki a jövő héten tud csak fogadni, ez már a 7. hét, és mire ultrahang meg minden egyéb kimutatja a jövevényt, addigra éppen 8 hetes terhesek vagyunk, a szülésig pedig 7 hónap van hátra, nem 9. Elégtelen, leülhet.

(Az pedig már apróság, hogy a naptár szerint és az ultrahang szerint várható szülési dátumok között 2 hét az eltérés. Orvostudomány.. Ennyi erővel egy jósnőtől is kérdezhetném, hogy mikor fogok szülni.)

Szóval a terhesség 9 hónapja, ami ahhoz szükséges, hogy az ember felfogja, megszokja, örüljön neki, megkomolyodjon, életmódot változtasson és anyává érjen, az tulajdonképpen 7 hónap. Amióta ezt kiszámoltam, nagyon elfoglaltnak érzem magam.

Az első fotó

Ezen a képen ugyan még nem kivehetőek a vonásai, a lényeg a nagy zsák alján lévő kisebb zsák (világosabb színnel), ami tegnap 9 mm hosszú volt, alig akkora, mint egy narancs magja, de máris a leggyönyörűbb zsák a világon. A szive is dobogott, a kora kb 8 hét.