Bébiejtőernyő

- Mondd szépen utánam, hogy bébiejtőernyő. Na mit kapsz, amikor kiváglak az ablakon? Na mit?
- ???

Update

Zénó már nem tejszagú. Inkább babaszagú. Külsősök mindig érzik, én annyira megszoktam, hogy csak ritkán.

Én meg a szülést követő hetek után már nem vagyok vérszagú. De nem írom át a fejlécet, marad most már így.

Amikor Zénó alszik

Zénó napirendje már kialakult korábban, és kifejezetten stabil, az enyém viszont most borult fel. Van pár dolog, amit képtelenség elintézni/elvégezni, amíg Z ébren van. Röviden vázolom, hogy melyek ezek.

Zénó mellett nem lehet bekapcsolni a számítógépet. Eddig hagyott nekem annyi időt, amíg 1-2 levelet elolvasok és megválaszolok, és csak azután rohant meg a hiszijével, hogy vegyem az ölembe, hogy összenyálazhassa a billentyűzetet, most már viszont azonnal idemászik és hozzányúlni sem tudok a géphez, mert Z jön, lát és győz. Csapkodja a billentyűt, csorgatja rá a nyálát, ráhasal és bekapja a laptop sarkát, a kedvence pedig az a nagy kék világító izé, amit ha megnyom, kikapcsolja a szerkezetet. Imádom. Könnyen jön az ötlet: majd akkor ülök a gép elé, amikor Z alszik. Oké.

Porszívózni sem tudok, mert Z be van rezelve a zajtól. A régi porszívót bírta, még el is aludt mellette, az újnak viszont lényegesen nagyobb a teljesítménye, és ezzel együtt a hangja is erősebb. Amíg Z ébren van, nem paráztatom a ricsajjal, amíg alszik, addig meg nincs szivem felriasztani.

A felmosás is gondot okoz: nem tudom elmagyarázni a gyereknek, hogy 'ott most mostam fel, ne mássz el oda'. Micsoda remek ötlet: majd akkor mosok fel, ha Z alszik. De ha előtte nem tudok felporszívózni, akkor minek is? Nem tudom.

Főzni is együtt szoktunk. Azzal meg csak az a gond, hogy ha lábujjhegyre áll (mert ilyet is tud már), akkor pont eléri a gáztűzhelyen a gombokat és eszeveszettül csavargatja őket, miközben én főzök. Főznék. Köszi. Nem baj, majd főzök, ha Z lefeküdt.

A sütővel is van gond: ha bekapcsolom, forró lesz az ajtaja. Z meg ott ácsorog és tapicskolja. Semmi gond, majd akkor sütök, ha Z alszik.

Tévénézésről álmodni sem merek, akármi megy a tévében, (film, rajzfilm, PS2), Z odamegy és tapicskolja a szereplők arcát, vagy a mutatóujjával követi a feliratokat a képernyőn. Ez sem jelenthet gondot. Majd tévézünk, ha Z lefeküdt, ha a tesó akar játszani, akkor meg megbilincseljük vagy gúzsbakötjük a kicsit. Mi az nekünk.

Végül ott az örök problámám: az alvás. Milyen kézenfekvő megoldás lenne, ha lefekünék, amikor Z alszik napközben.. Aztán Apa hazajön este, mélyen belenéz a nagy, karikás szemembe és megkérdi, mi a francért nem aludtam, amíg Z is aludt.

Azért.

Dátumok és eredmények a közelmúltból

Június 16 - Zénó megtanult ülni
Június 22 - először vágtuk le a haját. túl hosszú volt.
Június 26 - kibújt az első foga

Zénó megküzd a PET palackkal

SMS váltás egy húzós napon

- szeretem, imádom, nem vágom ki az ablakon. ez a mai mottónk.
- miért? annyira dög?
- hisztis, ordít, rohangál, kiabál, felmászik, leesik, felmászik, odamegyek, leveszem, visszamászik, ordít..
- biztos a front. menjetek le a játszótérre.
- de akkor tuti elásom a homokozóban.

Ördög és pakol

Az új beceneve: Razzia. Magyarázzam, hogy miért?

A nagy pillanatok

A gyerek életének, fejlődésének nagy pillanatait mindannyian ismerjük, ha más nem, a reklámokból. Láttunk már első megtett lépéseket rögzítő telefonkészüléket egy pannon reklámból, amivel anya el tudja küldeni a frissen felvett mozgókép anyagot apának, aki az irodában dolgozik. Ugyanez az első kimondott szó esetén is játszik, tök ugyanaz. Amíg nincs az embernek gyereke, azt képzeli ez a két dolog számít nagy dolognak az életben. Az első lépés és az első szó.

Pár hete rájöttem, hogy ezekre hiába várok, a nagy pillanatok nem ennyire plasztikusak. A marketingesek meg mind hülyék és átverik az embert. Nekem, nekünk azok az emlékezetes pillanatok, amikor ráeszmélek, hogy a fiam tudata nyilvánul meg egy-egy mozdulatában vagy reakciójában. Amikor látom, hogy gondolkodik, emlékezik, eszébe jut valami, ami ugyanazon a helyen történt és közli is ezt a maga módján velem. Egyszer megpuszilgattam a hasát a kanapé sarkában. Röhögött, mint a fakutya, aztán provokált, hogy csikizzem tovább. Azóta, ha a kanapén jár, odamegy ahol ez történt, hátatfordít nekem, de visszafordul felém és vigyorog. Felveszi ugyanazt a pózt, menekül előlem, de azért visszanéz, hogy jövök-e utána. Lefekvés előtt ez különösen jó játék, mert kb 10 perc után olyan fáradt lesz a sok röhögéstől, hogy esik-kel, alig áll a lábán, és utána gyorsan elalszik az ágyában.

Zuhanyzás közben is játszik velem, elhúzza a zuhanyzófüggönyt és rám vigyorog. Aztán elengedi, a függöny visszalebben és kezdődik előről, ez már a kukucs játék. Egész nap vigyorog, mászik, átverekedi magát minden útszéli akadályon, és mindent gondosan megnyal. Legyen az a cipőm orra, a zokni a lábujjaim végén, a könyököm, tök mindegy, csak beférjen a szájába. De ha nem, az se izgatja nagyon.

A kis asztalt már el kellett tennem a tévé elől, mert az egész napot azon töltötte, rájött, hogy eléri a tévé tetejére tett távirányítókat, ha elég ügyes, és lábujjhegyre áll. Onnantól azzal telt a nap, hogy Z felmászik, J odamegy, leveszi, Z visszamászik, J odamegy, leveszi. Aztán elraktam onnan az asztalt, és most csak a tévé előtt tud ácsorogni, és kopogtatja a képernyőt. Tenyérrel, műanyag játékokkal, amivel épp eszébe jut. És minden este le kell törölni a képernyőről a nyálat meg a tenyérlenyomatokat, mielőtt bekapcsoljuk, hogy látni is lehessen valamit. De ennek is van jó oldala: eddig fél évente takarítottuk a készüléket.

Ezek persze elég rosszul mutatnának egy tévészpotban, mégiscsak érthetőbb az első lépésekre koncentrálni, a fáradt munkások a tévé elé rogyva aligha akarnak ennél bonyolultabb történetet kapni.

Zénó ma először nyálazás helyett a füléhez (!) emelte a telefonomat és gagyogni kezdett bele. Aztán pedig spontán belefújt egy sípba. Földbegyökerezett a lábam tőle. Magam se hinném, ha nem láttam volna. Komolyan, néha már azt hiszem, hogy csak azért nem derivál meg integrál kockás papíron, mert nem tudja kezébe venni a tollat.

Az pedig már teljesen megszokottá vált, hogy akárhova megyünk, mindenki elájul a gyerekemtől, legyen az rokon, ismerős, vagy tesco pénztáros. Hogy a játszótéren az anyukák ott hagyják a saját gyereküket és idejönnek hozzánk Zénóban gyönyörkodni, az is világos. Annyira el vagyunk kényeztetve, hogy ha belépek valahová és találok valakit, aki nem azzal kezdi, hogy 'Jajénmégilyengyönyörűgyereketazéletbennemláttam', akkor meg is sértődök, hogy mi az, hogy idehozom a világ leggyönyörűbb gyerekét, aztán annyit se mond, hogy 'Úristendegyönyörűgyerekénmégilyetazéletbennemláttam'.

- Egy elfogult szülő nyilatkozatát hallottunk, köszönjük, stúdió. -

Egy rossz fotó

Mindig meg akarja fogni a fényképezőgépet. Azért a lényeg rajta van.

Zénó ül

És huncutkodik. Hétfő óta.

Zénó 9 hónapos

Ma ünnep van. Ha nem a napok számához, hanem a szájhagyományhoz ragaszkodunk, akkor ma ünnepli a fiam, hogy ugyanannyi időt töltött kint, mint bent. Fordulónaphoz érkeztünk tehát, így újra végiggondoltam az eddigi eredményeinket, íme:

Alapvetően jól összecsiszolódtunk már. Ahogy én is gyakran végignézem ahogy kakil, ő sem akar kimaradni semmiből, utánam jön a vécére is, és a lábfejemen ülve várja, hogy mehessünk vissza játszani. Ilyenkor kicsit meg is hatódom, ez nem olyan 'együtt veled jóban rosszban' típusú ragaszkodás, ez több annál: ez az 'együtt veled illatosban és büdösben'. Remélem, hamar leszokik róla és nem is fog emlékezni rá. Mindenesetre, ha egyedül vagyunk otthon, az ajtót nem tudom magamra csukni, mert kifelé nyílik és nem akarom véletlenül a kezére nyitni, így inkább marad nyitva.

Evéshez inkább nekem kellene védőfelszerelés, nem neki, én többször öltözöm át kaja után, mint ő, mivel előszeretettel hajítja rám a kefíres kanalat, a répafőzeléket, hogy a többit ne is említsem. Gyakran érzem úgy, hogy polipnak kellett volna születnem, két kéz nekem kevés ahhoz, hogy a szájához emeljem a főzelékes kanalat, lefogjam mindkét kezét és magam elé tartsak egy konyharuhát biztos ami biztos alapon. Bár, ha polip lennék, valószínűleg a gyerekem is 8 karú lenne, ebből kiindulva mégsem akarok a fejlábasok osztályába tartozni.

Ha polip nem is lehetek, azért szívesen lennék ikrek. Mondjuk hármas ikrek. Kellene belőlem egy profi dajka, egy bejárónő, meg egy harmadik, egyéb célokra Apának, és amíg egy dolgozik, a másik kettő aludhatna. Mert az alvás azért nagyon hiányzik. Alapvetően szánom-bánom, hogy nem vagyok elemes gyártmány, mindenki jobban járna, ha alvás helyett elegendő lenne elemet cserélni bennem, vagy ráharapnom egy akkumulátor töltőre. Amíg ez nem lehetséges, addig kénytelen vagyok rászoktatni magam valahogy a napközbeni alvásra, mert az éjszakai nekem nem elég. Z nem veszi figyelembe, hogy a megfelelő ellátásához pihennem is kell éjszaka, hiába kérem, hogy aludjon ő is, ahelyett, hogy kajáért óbégat az éjszaka közepén. Alvajáró lettem tehát, a szó rossz értelmében.

És most a matek: 9 hónapos, 70 centi, 7,5 kiló, feje körben 44 cm, mellkasa körben szintén 44 cm, fogainak száma 0.

Az állatvilágból vett példák után azt is meg kell jegyeznem, hogy a mászási paraméterei alapján leginkább póknak nézném, ha nem tudnám, hogy 4 végtagon mozog, és nem 6-on. De így se lehet már utólérni, csak kiabálni utána, hogy 'elkaplak'. Nem mintha arra megállna, de legalább huncut vigyorgással reagál.

Sikereink a nagyvilágban című rovatunk következik. Igen, Z nagy sikert akar, akárhova megyünk. Mosolyog, barátságos, jókedvű, vidám figura. Pont olyan, mint amilyet mindig is elképzeltem, bárkivel eljátszik hosszú ideig is, nem egy ideges típus, de azért engem időről időre leellenőriz, megnézi, hogy ott vagyok-e, megvagyok-e, és ha igen, akkor nem zavartatja magát idegenek kezében sem.

És megtanult felmászni a kisasztalra. Lejönni nem akar, hiába könyörgök neki. Ilyenkor halkan elmajszolok egy anyádot a bajszom alatt, és nyugodtan dőlök hátra: nagyfiam van már, ellenkezik.