Kara bohóckodik

Már a fürdés előtti vetkőzés se megy úgy simán, mint normális helyeken. :)

Kara 3 éves

A karambolos Mac.

És a gyertyák elfújása, együttesen erővel:

Join the pork side

Minden Angry bird rajongónak, szeretettel.

Kara táncol (2)

Őszintén boldoggá tesz, hogy Kara már nem csak engem bosszant fel, hanem Apát is. Amit tegnap éjjel művelt, azzal most nála húzta ki a gyufát. Éjszakai randalírozás, pisilés, sírás, felnőttek ugráltatása, és egyebek volt a téma, amit én -most- átaludtam.

Ez a fénykép még a gyertyafényes májkrémes kenyér estéjén készült a huncut gyerekről:

Kara tablettázik

A sorozat következő darabja:

Z 6 éves

A különleges szülinapi torta:

És a meglepetés öröme a gyerek arcán:

Zénó új barátja

Z már első nap úgy jött haza, hogy új barátja van az oviban. A beszoktatós napokon le is fényképeztem őket:

Kara táncol

Az idegeimen.

Egy napot töltöttünk együtt, de már kész vagyok tőle.

Azt, hogy egyik percről a másikra meggondolja magát minden tekintetben, azt valószínűleg nem direkt csinálja. Ebéd után elindulunk Zénóért, az óvodánál azt mondja, hogy ő farkaséhes, mire megbeszéljük, hogy akkor otthon ehet még, csak felszedjük Zénót, hogy hazavigyük, és már vágja is rá, hogy "ja, mégse farkaséhes". Ez oké.

Mindent kér, amit meglát, de már tudom, hogy mit NEM fog megenni, meginni, mert mindig megy a kukába végül, ezen is vitatkozunk, toporzékol, hogy kéri a Minimaxos szívószálat, meg a tejet, de tudom, hogy 3 korty után nem kér többet, mindig kidobom.

Kéri a ropit, amivel aztán elindul a tévé elé. Mondom neki, hogy nem ehet ropit a szobában, ha enni akar belőle, maradjon az asztalnál. De ő tévézni akar. Akkor tévézzen, de a ropi itt marad. De ő enni akar a ropiból. Akkor maradj a konyhában. Vitatkozunk.

Félóránként kérdezem, hogy kell-e pisilni, kakilni, persze nem, aztán egyszer csak szól, hogy bepisilt és bekakilt, a szoba közepén, a szőnyegre. 5 perce kérdeztem, hogy kell-e neki. Nem értem.

Vacsorázunk, tésztát kér. Eszik 3 falatot, nem ízlik a tészta (ebédkor még ízlett), ő virslit kér. Kezdem tépni a hajam, ezerszer megfogadtam már, hogy befejeztük az 5 féle vacsorát, hogy az egyik májkrémes kenyeret akar, a másik virslit, a harmadik halrudat, hogy nem lehet egyfélét főzni és úgy vacsorázni, kezdem baleknak érezni magam. Szóval mégse jó a tészta, virslit kér. Megkérdezem, hogy biztosan meg fogja-e enni a virslit. Leteszi a nagy esküt, hogy a virslit bizony megeszi. Elkezd magyarázni, hogy nem vágtam eléggé kicsikre a virslit, ez így nem jó. Leállok vele vitatkozni, hogy pont jó méretű a virsli. Közben odaadom Zénónak a tésztát. Erre kitalálja, hogy mégis inkább tésztát kér. Emlékeztetem, hogy megegyeztünk, hogy a virslit meg fogja enni, de nem érdekli.

Fürdeni nem akar. Elmagyarázom neki, hogy Zénóval már hajat vágtunk, hajat mostunk, megfürödtünk, pizsit húztunk, körmöt vágtunk, most már ő jön az esti programmal. Nem akar jönni, ölben kell kivinni a fürdőszobába. Rutinosnak érzem magam, amikor megkérdezem, hogy kell-e pisilni. Azt mondja, igen, aztán amikor egyet lépek a bili felé, ő úgy elrohan a szoba felé, mint akit puskából lőttek ki. Ilyen átverést, direktben, még nem csinált. Megint baleknak érzem magam. És komolyan azt érzem, hogy miközben folyamatosan szívat engem, figyeli, hogy mit lépek, meddig mehet el. Folyamatosan kóstolgat. Persze a vizes fürdőszoba padlón elcsúszik, elesik, sírás a vége. Nem jut el a szobáig, megszívta.

Fogat mosni nem akármivel szokott, a saját fogkeféje helyett a széljárás szerinti fogkefét választja, és hajthatatlan, neki csak a másé jó. Megint hülyének néz, őrlődöm, hogy vitatkozzak vele, erőlködjek, vagy hagyjam a fenébe.

Az esti mese az utolsó küzdelem minden nap, hiába mondom, hogy melyik mese lesz az utolsó, jön a nyavalygás, hogy még egyet meg még egyet. Nem tudom, hogy mikor teszek jót vele, ha hagyom, hogy irányítson, vagy ha nem.

Aztán az a szép, amikor éjjel felébred, szó nélkül átjön hozzám, és szó szerint arrébb lök az ágyon, hogy elférjen. Én meg csendben elsziszegem, hogy anyád. És ez még csak az első nap volt a héten.

Első nap az oviban

Kara szeptember 5-én ment először oviba, egyelőre csak beszoktatásra.

Így, hogy ismerjük az óvónéniket és az ovit is, nem hiszem, hogy óriási lelki csapás lesz neki, de azért első és második nap ott voltam vele egész délelőtt, és ebéd előtt hazajöttünk.

Akkor készültek ezek a képek:

 Becsengetünk első nap a kapun:

 Bohóckodunk a bejáratnál:

 Délelőtti játék közben Z átjött egy percre Karához:

 Az udvaron a homokozó tetszik neki leginkább:

Gyertyafényes májkrémes kenyér

Egyik este Z azt kérte, hogy legyen gyertyafényes a vacsoránk. Egy mesében hallott ilyenről. Nem sokáig húzódoztam, kaptak 2 gyertyát, amit találtam a lakásban.

Z leleményessége itt is megnyilvánult, mondtam nekik, hogy az a baj, hogy amikor mi vacsorázunk, 7 körül, akkor még nincs annyira sötét, hogy értelme legyen gyertyát gyújtani, nem fog látszódni belőle semmi, de Z rögtön rávágta: akkor engedjük le a redőnyöket.

Így is lett, besötétítettem, gyertyát gyújtottam, és úgy fogyasztottuk el a májkrémes kenyereket. Ez külön vicces volt, de csak én mulattam rajta.

Kara pedig másnap is kérte, hogy legyen "tüzes kaja".

Scooby doo-s szerelés

Az első napon elfelejtettem lefényképezni, pedig akkor minden Scooby doo-s volt rajta.
Ma reggel korrigáltam:

Zénó első nap nagyot esett az oviban

Óvodai anamnézis

Akármit is jelentsem az, én kitöltöttem. Ilyenekkel:

Zénó is a XXI. század gyermeke

Tegnap hosszas egyeztetés után arra jutottunk, hogy az óvodai ünnepléshez nem otthon sütök tortát, hanem veszek egyet a boltban. Zénó nem akart eljönni velem, játszani akart a tablettáján.

Megbeszéltük, hogy 6 éves már, itthon tud maradni egyedül, amíg megfordulok, de vészhelyzet esetére a vezetékes telefon használatáról tartottam neki egy rövid előadást, felvenni, letenni, beprogramozott számok közül Anyát kiválasztani, felhívni, stb, meg hogy mit értek vészhelyzet alatt.

Hallgatta egy ideig, de alig figyelt, a tablettáját nyomogatta. Amikor befejeztem, csak ennyit mondott:
- Jó, vagy pedig felhívlak skype-on, erről.

Kara csacsog:

Egy átlagos párbeszéd a határozott elképzelésekkel bíró fiammal, az ebédnél:

- Kérek olyan lekváros izét.
- Derelyét...
- Jó, de úgy is hívhatom, hogy lekváros izé. És oda tedd mellé a lisztet.
- Porcukrot...

Ilyen esetekben szokta azt mondani az egyik tanult kolléganőm, hogy "szerencsére a tények nem zavarják meg a tisztánlátását".